Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Valami nagy dolog készülődik a Tony Hawk's Pro Skater háza táján, amire maga a széria atyaúristene és névadója már korábban is utalgatott, a franchise 25 éves évfordulóján pedig ismét izgatottan tekintett a jövőbe. Az Instagramon nyilvánosságra hozott posztjában Tony Hawk elmondta, hogy annak idején nem sejtette volna, hogy játéka ekkora sikert arat majd, sőt megváltoztatja a gördeszkázás társadalmi megismerését, így ma már kijelentheti, hogy határozottan megváltoztatta az életét és ez részben az oka annak, hogy ma is gördeszkázhat.
Bejegyzésében köszönetet mondott az Activisionnek és az időközben már földbe állt Neversoft csapatának, majd azzal zárta sorait, hogy bár egyelőre nem szabad semmit sem megosztania a nagyvilággal a széria jövőjével kapcsolatban, de lesz jövője, ebben biztosak lehetnek a rajongók.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonTony Hawk (@tonyhawk) által megosztott bejegyzés
mobydick
1 éve, 4 hónapja és 4 napjaHa elég jót csinál, akkor biztos.
vape
1 éve, 4 hónapja és 4 napjaEgyetértek vele. Visszatérnek a régi nagy címek.
muki
1 éve, 4 hónapja és 4 napjaHát így legyen. Én örülnék neki.
fighterlaci
1 éve, 4 hónapja és 4 napjaAnno nagyonbírtam.