Éveken át ekézte az egész szakma és nagyrészt a játékosok is az NBA 2K szériát – nem alaptalanul, hiszen gyakorlatilag soha semmi valós újítást nem hozott, egészen tavalyig, amikor is iPet (aki egyébként két kitérőtől eltekintve másfél évtizede ír a szériáról) a tesztjében végre pozitívan tudott szólni ismét a játékról. Idén nekem jutott a megtiszteltetés hogy a virtuális flaszterre lépjek, ráadásul most először XBOX Series X-en folyt a teszt, amely verzió bizony igen jól sikerült.

A Visual Concepts idén sem tétlenkedett, és a ProPLAY technológia révén olyan mozgásrendszert pakolt a játékba, ami mostanra talán tényleg megérdemli a „next-gen” jelzőt – legalábbis a pár évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Az NBA-meccsekből származó valós mozgásminták alapján generált animációk nem csak látványosak, hanem érezhetően dinamikusabbak is. A játékosok nem csak futnak, hanem „súlyuk van”. Nem csak dobják a labdát, hanem küzdenek vele, ahogy a védekezés sem csak gombnyomás már, hanem pozícióharc. A támadás pedig nem csak kombók sorozata, sokkal inkább improvizációs koreó.

A shot meter is átalakult: a korábbi „szürke zóna” helyett most vagy zöld, vagy semmi. Ez a „green-or-miss” rendszer sokkal tisztább, és végre tényleg jutalmazza a precizitást is. A floaterek, eurostepek, up-and-under mozdulatok mind érezhetően finomabbak, és a játékosok egyéni stílusa is jobban átjön – Curry tényleg úgy dob, mint Curry, és nem csak egy generikus shooter.

A kezdőknek (nekem) és a visszatérőknek (nos, szintén nekem) szánt Learn 2K mód idén végre nem csak egy tutorial, hanem egy valódi edzésprogram. Az új középhaladó gyakorlatok segítenek elsajátítani a finomabb technikákat, mint a passzvariációk, a pick-and-roll kezelése vagy a védekezési mechanikák. Ez nem csak hasznos, hanem szórakoztató is – főleg, ha nem akarunk minden meccset az első negyedben elveszíteni.

A sztorimód idén egy vermonti kisvárosból indul, ahol MP – a főhősünk – , nem sztárként, hanem egyszerű tinédzserként kezdi meg kosaras karrierjét. A középiskolai meccsek, az európai kitérő lehetősége, és az NBA-draftig vezető út mind-mind új színt visznek a történetbe. A „Out of Bounds” című narratíva nem csak sablonos, hanem némi túlzással meglepően jól megírt, és néha egészen váratlan fordulatokat is tartogat.

A karakterünket teljesen testre szabhatjuk – arcfelismerés, stílus, hangnem, szponzori döntések, közösségi média jelenlét. A történet során blogot írunk, interjúkat adunk, és még a PR-stratégiánkat is mi határozzuk meg. Ez nem csak kosárlabda, hanem egy teljes karrier-szimuláció.

A The City idén kompaktabb, gyorsabb és logikusabb lett. A navigáció egyszerűbb, a helyszínek közelebb vannak, és végre nem kell fél órát gördeszkázni a Gatorade edzőteremig. A legnagyobb újítás a Crew rendszer: akár 50 fős csapatokat hozhatunk létre, saját logóval, mez dizájnnal és ranglistával. Ha van elég barátod hozzá, ez nem csak versenyszellem, hanem közösségi élmény is lehet.

A városban dinamikus időjárás, napi események és szezonális kihívások is várnak a játékosokra. Aki szereti az MMO-szerű közösségi tereket, annak ez most sokkal élvezetesebb lesz – én sajnos nem ebbe a körbe tartozom. Aki viszont csak játszani akar, annak jó hír, hogy a gyorsmenükkel pillanatok alatt elérhető minden fontos funkció.

Nos, nem meglepő módon a kártyagyűjtögetős játékmód, a MyTEAM idén is a mikrotranzakciók melegágya. Bár a női játékosok integrálása üdítő újítás, de az erőviszonyok továbbra is a férfiak felé billennek. A szezonrendszer, az időszakos kihívások és az új események mind arra ösztönöznek, hogy újabb és újabb kártyákat szerezzünk.

A sokunkak iszonyat módon irritáló lootbox-rendszer továbbra is jelen van, és bár a 2K próbálta kicsit átláthatóbbá tenni, a végeredmény még mindig az, hogy aki fizet, az előnyben van. Ez nem újdonság, és nem is meglepő – de azért jó lenne, ha egyszer eljutnánk oda, hogy a tehetség és a stratégia többet számít, mint a bankkártya limitje.

A MyNBA menedzsermód idén is bivalyerős, és elképesztően idő emésztő ha valaki beleássa magát. A különböző korszakok – Jordan, Kobe, LeBron – saját szabályrendszerrel, grafikával és hangulattal érkeznek. A draft-rendszer, a pénzügyi menedzsment és a játékosfejlődés mind mélyebb lett, és a döntéseinknek valódi következményei vannak.

A játékosok viselkedése, motivációja, és fejlődése sokkal realisztikusabb. Ha egy veteránt túl sokat padoztatunk, bizony igencsak morcos lesz. Ezzel szemben ha egy újoncot túl hamar bedobunk, összeomlik. Ez nem csak menedzselés, hanem pszichológia is.

A női liga idén minden eddiginél nagyobb figyelmet kap. A WNBA játékosai végre nem csak alibiből vannak jelen, hanem valódi, részletesen kidolgozott karakterekként jelennek meg. A MyTEAM-ben is pályára léphetnek, és bár a fizikai különbségek miatt nem minden pozícióban versenyképesek, mégis új színt visznek a játékba.

A mozgásuk, stílusuk, és taktikai szerepük különbözik a férfiakétól, és ezt a játék is érzékelteti. Aki eddig kihagyta, annak érdemes most belekóstolni – nem csak diverzitási kérdésből, hanem mert a játékmenet tényleg más élményt nyújt.

A Play Now Online, a Blacktop és az NBA Today továbbra is stabil, gyors és kellő tapasztalattal határozottan élvezetes. A szerverek stabilan működtek a teszt alatt, a matchmaking gyors, és a közösség – nos, továbbra is vegyes. Lesznek sportszerű ellenfelek, és lesznek olyanok, akik már a kezdés előtt küldenek egy „ez könnyű lesz” üzenetet. A Play Now Online szerencsére mentes a mikrotranzakcióktól, itt tényleg csak a tudás számít – és az, hogy mennyire ismered a csapatodat.

A szériát nagyon ritkán teszteltük XBOX-konzolokon, így örültem hogy ismét tehettünk egy próbát a Microsoft masináján, és meg kell mondjam, a játék Xbox Series X-en gyönyörű (mármint az elődökhöz képest) és frame drop mentes. Márpedig ez manapság igenis nagy szó a Sony éra mellett: a játékban 4K felbontás és stabil 60 fps mellett gyors töltési idők jellemzők – minden adott ahhoz, hogy a játékélmény zavartalan legyen.

A hangzás is kiváló: a kommentátorok dinamikusan reagálnak az eseményekre, a közönség zaja valósághűen változik, ahogy a meccs alakul. Egy utolsó másodperces triplánál például tényleg úgy zúg fel a tömeg, mintha Madison Square Gardenben ülnél (na nem mintha magam ültem volna ott, de valahogy így képzelem az élményt). A cipők csikorgása, a labda pattogása, a palánk hangja – mind apró részletek, de együtt adják azt az élményt, amitől a 2K26 nem csak játék, de atmoszférát is teremt.

A vizuális oldal sem marad el: a játékosok arcmimikája, izzadságcseppek, meztextúrák, sőt még a hajmozgás is finomodott. A stadionok bevilágítása valósághűbb, a fények dinamikusan reagálnak a pályán zajló eseményekre, és a kameraállások is filmszerűbbek lettek. Xbox Series X-en ez mind hibátlanul fut – nincs akadás, nincs kompromisszum. A töltési idők gyakorlatilag eltűntek, és a menük is villámgyorsan reagálnak.

Na de jöjjön a feketeleves: nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy az NBA 2K26 továbbra is erősen épít a mikrotranzakciókra. A VC (Virtual Currency) rendszere idén sem lett barátságosabb: ha gyorsan akarsz fejlődni, vagy versenyképes csapatot építeni MyTEAM-ben, akkor bizony mélyen a zsebedbe kell nyúlni. A grindolás alternatíva, de lassú és fárasztó – főleg, ha mások már az első napon maxos karakterrel száguldanak.

A MyCAREER-ben is érezhető a VC nyomása: a karakterfejlesztés, a felszerelések, a mozdulatok mind pénzbe kerülnek. Persze lehet mindent játékkal megszerezni, de az időráfordítás aránytalanul nagy. Ez az a pont, ahol a játék egyensúlya megbillen – és ahol a 2K évről évre nem hajlandó változtatni.

A mesterséges intelligencia fejlődött, de nem forradalmi módon. A védekezés már nem csak „botként” működik: a CPU játékosok jobban olvassák a pick-and-rollt, reagálnak a különféle mozgásokra, és képesek zónázni is. A támadásban viszont még mindig akadnak furcsaságok – néha egy sztárjátékos is képes teljesen értelmetlen dobást választani, vagy elpasszolni a labdát a nézőtérre.

A fizikai motor viszont stabil. A testkontaktok valósághűek, a lepattanók dinamikája javult, és a labda viselkedése is életszerűbb lett. Nincs több „gumilabda-effektus”, amikor a laszti úgy pattog, mintha egy trambulinról jött volna. Ez apróság, de sokat számít a realizmusban.

A kommentátorcsapat idén is hozza a szokásos színvonalat, sőt, új hangok is bekerültek. A meccsek közbeni statisztikák, visszajátszások, és elemzések olyan szinten integráltak, hogy néha tényleg elfelejted, hogy ez egy videojáték. A prezentációs csomag – főcímek, grafikai elemek, szünetek alatti elemzések – mind az NBA hivatalos közvetítéseit idézik.

A cheerleaderek, a közönség reakciói, a pályaszéli riporterek – mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a meccs ne csak egy digitális mérkőzés legyen, hanem egy esemény. Ez az a rész, ahol a 2K mindig is erős volt, és idén sem okoz csalódást.

Az NBA 2K26 nem forradalom, hanem végre egy kis evolúció. Bár nem értelmezi újra a sportjáték fogalmát – szerencsére – , de finomhangolja azt, amit már évek óta próbál tökéletesíteni. A ProPLAY technológia, a MyCAREER narratívája, a WNBA integrációja és a technikai megvalósítás mind azt mutatják, hogy a Visual Concepts tudja, mit csinál – és azt is, hogy mit nem hajlandó elengedni (lásd: mikrotranzakciók).

Az idei NBA játék gyors, látványos, mély, és ha hajlandó vagy elmerülni benne, akkor hetekre, hónapokra is leköt. Ha viszont csak egy gyors meccset akarsz, akkor is megkapod azt, amit egy NBA-szimulációtól elvársz. A 2K26 tehát nem tökéletes, de közel van ahhoz amit egy ilyen játéktól elvárunk. És ha a jövőben végre elengednék a VC-függőséget, akkor talán tényleg megérkezne az a kosárlabda-játék, amit sokan várnak.