Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A kínai Papergames és az 17ZHE Sutdios csapata egy hack and slash kalandot jelentett be Project: The Perceiver címmel, a játék pedig egy elképesztően látványos gameplay előzetessel debütált, rögtön meg is nézhetjük mozgás közben a programot. A Project: The Perceiver a Wo Long: Fallen Dynasty-hoz hasonlóan a középkori Kínában fog játszódni, a különféle fantasy elemekkel átszőtt sztoriban maszkos karakterek párbajoznak majd egymással festőien szép tájakon. A trailerben a játékmentetet is megcsodálhatjuk, a játék sok tekintetben a szamurájos kalandra, a Ghost of Tsushimára emlékezet.
Villámgyors mozdulatokkal, természetfeletti képességekkel és kombókkal fogjuk felaprítani az ellenfeleket, a játékban emellett megtalálható lesz egy parry rendszer is, a megfelelő időben végrehajtott kitéréssel, hárítással tudjuk majd megnehezíteni a különféle formában felbukkanó ellenségeink dolgát.
A látottak alapján bossharcok, természetfeletti elemek és platformer részek egyaránt lesznek a Project: The Perceiver-ben. Sajnos pontos megjelenési dátummal nem tudunk szolgálni, annyi biztos, hogy multiplatform cím lesz, ami az újgenerációs konzolokra is ellátogat majd.
muki
3 éve, 2 hónapja és 5 napjaNa ez rohadt jó játéknak ígérkezik!
mobydick
3 éve, 2 hónapja és 5 napjaNekem annyira nem jön be.
ronalddo
3 éve, 2 hónapja és 5 napjaSzerintem ez igen fasza!
fighterlaci
3 éve, 2 hónapja és 5 napjaJónak tűnik nagyon!
patrik94
3 éve, 2 hónapja és 4 napjaNagyon kíváncsian várom!