Hogyan találkozik a PS4 és a mobil? Ismerd meg PlayLink-et!

2018. július 07.
87.8071
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Azzal mindenki tisztában van hogy a Sony elképesztően erős szereplője a játékiparnak a PlayStation konzolok révén, azonban az már kevésbé ismert tény, hogy a gyártó sokszor kísérletezett már a mobillal mint játékplatformmal. Jelenleg is érkeznek a fejlesztések okostelefonokra, de ezek egyelőre igencsak korlátozottan érhetők el, leginkább a japán régiót célozta meg első körben a cég. Azonban a tavalyi év végén bukkant fel egy olyan újítás, ami világszinten elérhető és nem a mobiljátékról szól, hanem a PS4 és a mobil összekötéséről. Hogy is van ez?


Tavaly nyáron villantotta meg először a Sony a PlayLink elnevezést és ezzel együtt a That's You! játékot, amit nagy megelégedésel teszteltünk is, igazi vérbeli partijátékként aposztrofálva azt. A tesztből már kiderülhetett, hogy miként történik meg a két platform összekapcsolása. Egy mondatban a lényeg: a mobiltelefon és a PS4 összepárosítása után nem a kontrollerrel játszunk, hanem a saját mobilunkkal.

Ennek több előnye is van, de a legnagyobb ezek közül mindenképp az, hogy egy-egy PlayLink játék összehozza a társaságokat, hiszen minimum két fő kell egy játékhoz, de négy alatt jobb neki sem állni például egy That's You!-nak. Ráadásul mindenki a saját telefonját tudja használni, nem szab határt a kontrollerek mennyisége, és az egész sokkal lazább, tényleg igazi közösségi élménnyé teszi a játékot.

Az alábbi videón látható, hogyan működik ez az egész a gyakorlatban, ráadásul most a Sony Magyarország jóvoltából egy PlayStation 4-et is nyerhetsz, mellé pedig azonnal egy PlayLink bundle csomagot is!


A nyereményjáték a cikk megírásának idején zajlik, és előreláthatólag 2018. július közepéig tart!

A fenti videóban a Hidden Agenda játékkal mutatjuk be a PlayLink működését, a magyar nyelven elérhető nyomozós játék tesztjét itt olvashatod el. A PlayLink játékok táborát tavasszal erősítette a Frantics, ami egy újabb partijáték a sorban és kiscit a Rayman Raving Rabbids stílusa érhető tetten benne. A Frantics tesztjét ide kattintva tudod elolvasni, benne minden lényegi információval.

Ha még többet szeretnél megtudni a PlayLinkről, akkor mindenképpen olvasd el a Mobilgamer cikkét, a magazin részletesen kifejt mindent az új lehetőséggel kapcsolatban. A cikket itt találod: A konzol- és mobiljátékok találkozása - avagy mi is az a PlayLink?

Ha még nincs PS4-ed, akkor pedig a fenti videóban található információk szerint szállj versenybe egyért!
9 hozzászólás

Mordorer

6 éve, 2 hónapja és 16 napja

Ez egy nagyszerű dolog, a célközönségnek mindenképp. Amint megjelennek az első komolyabb játékok, érkezik hozzám is. mosolygó smiley

Kérdés: platformjátéknál pl nincs nagy késés, azonnal érzékeli rendesen?

válasz erre

muki

6 éve, 2 hónapja és 18 napja

Ez egy ***** jó dolog, nem is kétséges. Magam részéről még nem próbáltam ki, de ez a nyomozás közösen, ez nagyon nagy feeling lehet. mosolygó smiley

válasz erre

Tommy

6 éve, 2 hónapja és 18 napja

Az utóbbi idők egyik legjobb újítása, legalábbis ha a partijátékokat nézzük! Most társasozás helyett ez megy a legtöbbször nálunk! mosolygó smiley

válasz erre

WarriorAutobot

6 éve, 2 hónapja és 18 napja

Nekem nagyon tetszik az ilyen hibrid játék.
Egyedül az nem tetszik hogy miért nem lehetett volna egy PlayLink app és azon belül elindítható játékok, miért kellett az összes játéknak külön alkalmazás?

válasz erre

fighterlaci

6 éve, 2 hónapja és 18 napja

Mobilgameren már olvastam, de nagyon örülök hogy itt is lehoztátok. Így a konzolosok is megismerik mélyebben. mosolygó smiley Kiváló dolog, jó is lenne megnyerni. mosolygó smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 2 hónapja és 19 napja

Alapvetően nekem tetszik ez a dolog, jó ötletnek tartom. Viszont amíg nincsenek tripla A játékok, addig nekem nem annyira pálya sajnos. szomorú smiley

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 2 hónapja és 19 napja

Szuper dolog ez, nagy ötlet volt. Már csak a király játékok hiányoznak!

válasz erre

Vidoros

6 éve, 2 hónapja és 19 napja

Wow, köszönjük! mosolygó smiley Ez a Mobilgamer amúgy kva jó! meglepett smiley

válasz erre

VaPe

6 éve, 2 hónapja és 19 napja

Köszönet a bemutatóért, a nyereményjátékért pedig különösen! mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja