Ezek voltak szerintünk 2023 legjobb videojátékai

2023. december 23.
95.8181
Gargameth profilja, adatai
Gargameth
A 2023-as év lassan a végéhez közeledik, és őszinte leszek, örülök neki, hogy túl vagyunk ezen is. Csak reménykedni tudok, hogy 2024 jobb eredményekkel fog szolgálni mindenkinek, legfőképpen a videojátékos szcénának, ugyanis túl sok igazán kiemelkedő eredeti címmel nem igazán találkoztunk, csupán remake-ekkel és PC-s, avagy konzolos frissített újrakiadásokkal. És ez a minden évben megjelenő toplistánkon is látszik.


Fontos kiemelnünk a cikk elején, hogy a lista a Game Channel szerkesztősége által tesztelt és értékelt játékokat rendezi sorba, tehát nem közönségszavazás alapján készült. Ebből adódóan hiányozhatnak róla többek között platform exkluzív - Microsoft, Nintendo - és / vagy olyan címek, amelyek nálunk nem kerültek terítékre.

10+1. Diablo IV - 80%

Nem lehetett kihagyni a Blizzard új üdvöskéjét, hisz értékelés ide vagy oda, nagy dolognak számított, hogy végre kiadták az igazi folytatását a sorozatnak tizenegy év után (a Diablo Immortal elemehet a bánatba, mint tudjuk). Kapott jót és rosszat is szerencsétlen játék, és ugyan szerény véleményem szerint minimális a különbség ezen új epizód és a Diablo III között, iPet nagyon jól elszórakozott vele, úgyhogy egy próbát mindenképp megér, főleg, hogy gyakorta van ingyenes hétvége, amikor fizetés nélkül is megleshetjük eme alkotást. És talán ennyi idő után már a szerverek is stabilan várják a merész kalandorokat.



Teszt: Diablo IV teszt

Minden a játékról: Diablo IV adatlap


10. Baldur's Gate III - 83%

Az ugyanolyan százalékkal ellátott címek csak az én jószívem miatt kerülnek arra a helyre, ahol vannak, úgyhogy ne ijesszen meg senkit, hogy az utolsó helyen van a BG III, ugyanis ez a játék irgalmatlanul jó. Ugyan sajnálatos módon még mindig előfordulnak irritáló technikai hibák, még így egy rakás patch és hotfix után is, de tagadhatatlan, hogy egy zseniális szerepjátékot kaptunk a Divinity: Original Sin készítőitől. Tartalmas, mély, fordulatos, millió döntési lehetőséggel, fantasztikus hangulattal. Méltó folytatása a klasszikus és legendás Baldur's Gate játékoknak.



Teszt: Baldur's Gate III teszt

Minden a játékról: Baldur's Gate III adatlap


9. Layers of Fear (2023) - 83%

Az első (és nem a legutolsó) felújított kiadása egy régi mókának, a LoF idei verziója egy olyan komplett, összefüggő horror élményt nyújt, aminek csak az építőelemeit találtuk meg az eredetiben és annak a folytatásában. Nem csak a prezentáció frissült ezen alkotásban, de a történet is letisztultabbá vált, az ijesztegetések is változatosabbak, hatásosabbak és a pályaszerkesztés is átalakult helyenként. Így nem csak az új játékosoknak, de a veteránoknak is tartogat újdonságokat az új iterációja ennek a maga idejében hatalmasat szóló játéknak.



Teszt: Layers of Fear (2023) teszt

Minden a játékról: Layers of Fear (2023) adatlap


8. Like a Dragon: Ishin! - 83%

Idén nagyon megnyomták a munkát a Ryu Ga Gotoku Studio emberei. Nem csak az Ishin!, de a The Man Who Erased His Name is megjelent, ráadásul jövőre január végén jön az Infinite Wealth (kapnak ezek szabadságot egyáltalán?). Az Ishin! ugyan nem új játék, egy PS4-es nyitócím felújítása, de ettől függetlenül egy rendkívül magával ragadó, tartalmas alkotás, egy kicsit merevnek tűnő, de nagyon érdekes harcrendszerrel. Mondjuk a PC-s irányítás nem a legintuitívabb, melynek hála az első fél-egy órát túl kell élni. De megéri. Nagyon is megéri.



Teszt: Like a Dragon: Ishin! teszt

Minden a játékról: Like a Dragon: Ishin! adatlap


7. Resident Evil 4 Remake - 83%

Talán senkit sem lepett meg, hogy a zseniális RE2 és a megosztó RE3 után a negyedik részt is újra kiadta a Capcom, frissebben, szebben és jobban. Én odáig voltam ezért az epizódért és örömmel láttam, hogy a remake is hozza az elvárt minőséget. Persze kötözködni itt is lehet; a grafikai felújítás hagyott maga után némi kívánnivalót és a párbeszédek (hi Ashley, bye Ashley) némileg hasra estek, de annyira mellékes hasfájások ezek, hogy valamiért megérezte a bankkártyám a karácsonyi leárazást, és tudtom nélkül meg is vette a játékot. No mindegy, akkor lássuk...



Teszt: Resident Evil 4 Remake teszt

Minden a játékról: Resident Evil 4 Remake adatlap


6. Spider-Man 2 - 85%

Mikor jön PC-re? Remélhetőleg nem négy év múlva, mint ahogyan az első rész tette. Nincs mit ragozni ezen: ami működik, azt minek javítani? Hogy kevesebb bug-gal találkozzanak az első játékosok. Ja, izé, itt most minden másra gondoltam. A Spider-Man 2 olyasminek érződik, mintha az első részt és a Miles Morales-t összegyúrták volna, és a végeredmény miatt iPet-re rá kellett törni az ajtót, mivel annyira belemerült a mellékfeladatok csinálásába (az öregnéniket valakinek át kell kísérnie a zebrán), hogy elfelejtett cikket írni, ami, mint ahogy azt Márkó is mondá, az egyik legnagyobb bűn, amit ember elkövethet. Ennél már csak az rosszabb, ha valaki "tévedésből" ellopja szeretett főnök urunk kókuszkockáját. Én nem tudok semmiről. Na... szóval... PC-re mikor jön?



Teszt: Spider-Man 2 teszt

Minden a játékról: Spider-Man 2 adatlap


5. Starfield - 85%

És ezzel véget is ért az új címek jelenléte a listán. Ez szomorú, de vigasztaljon minket az a tudat, hogy a Starfield el fogja feledtetni velünk ezt az apró szépséghibát. Engem nagyon sok problémától szabadított meg... aztán persze a munkahelyről szóltak, hogy nem baj, játsszak nyugodtan tovább, nem kell többet bejárnom. Így nagy örömmel tértem vissza a kietlen világűrbe, folytattam vándorlásaim a bolygók között, gyűjtögettem, bányásztam, építettem és szebbé tettem az életet a galaxis lakói számára. Aztán barátnőm kihajított és kénytelen voltam hazamenni anyámhoz és munkát keresni. Az élet cudar tud lenni, alkalomadtán, de a Starfield akkor is ott lesz.



Teszt: Starfield teszt

Minden a játékról: Starfield adatlap


4. Dead Space Remake - 85%

Még nagyon emlékszem arra a szép napra, amikor iPet eltűnt. Fél napig kerestük a szerkesztőségben (ami nem egy nagy hely, ráadásul Márkó így is elfoglalja a felét), mire nagy nehezen megtaláltuk. Macskát megvető ügyességgel hajtogatta bele magát egy dobozba, és reszketett. Kiderült, a Dead Space Remake-kel játszott és meglátta az árcédulát. De megéri a pénzét, ugyanis azon kívül, hogy ez a klasszikus Dead Space, ami még 2008-ban riogatta le a gatyánkat a helyéről, annál jóval több. Combosabb, brutálisabb, és az biztos, hogy a játékot lerakva sem fogunk még jó ideig megszabadulni annak hatásától. És elvileg már jön a folytatásának is az újra gondolt kiadása. Ez az igazi Nagykarácsony.



Teszt: Dead Space Remake teszt

Minden a játékról: Dead Space Remake adatlap


3. Ratchet & Clank: Rift Apart (PC) - 88%

Ha egy játék meg tudja változtatni, még, ha csak egy kis időre is a játékos ízlését, azt joggal lehet nagy alkotásnak nevezni. A Rift Apart megszerettette velem a sci-fi zsánert, de ha nem is tette volna, még így is egy rendkívül szórakoztató, laza, mégis komoly játékra sikeredett, melyet olyan lelkesedés és szenvedély övez, ami miatt nem véletlenül van a listánk dobogóján. Ráadásul a pénz is romlott annyit, hogy amit fél(!) éve kicsit drágának neveztem, azt elfogadhatónak tudjam titulálni ma. Micsoda világ; jaj, de szép a karácsonyfa...



Teszt: Ratchet & Clank: Rift Apart (PC) teszt

Minden a játékról: Ratchet & Clank: Rift Apart (PC) adatlap


2. The Witcher 3: Wild Hunt Next-Gen Update - 88%

A Witcher hasonló érzéseket vált ki belőlem, mint a listánk nyertese: már megint kiadták, ám jó kérdés, hogy minek? A sorozat miatt? Végülis, három évvel az első évad indulása után... Sebaj, a minőség adott, hisz a Witcher 3-ról van szó, a valaha készült egyik legjobb játékról. A végeredmény csak jó, vagy még jobb lehet. A technikai hibákat pedig engedjük el, nem lenne CD Project Red-es alkotás, ha nem rohanna el mellettünk egy láb nélküli ló legalább egyszer a végigjátszás során. És mindez ingyen jár azoknak, akiknek már megvolt az eredeti. Ez ám a boldog karácsony.



Teszt: The Witcher 3: Wild Hunt Next-Gen Update teszt

Minden a játékról: The Witcher 3: Wild Hunt Next-Gen Update adatlap


1. The Last of Us Part I (PC) - 90%

Szomorú, de igaz, egy alapvetően 2013-ban készült játék nyerte el toplistánk aranyérmét. Igazából ez csak azért elkeserítő, mert ebből is látszik, hogy idén nem igazán volt erős a játékfelhozatal. Kiemelkedő címek így is születtek, persze, de, mint látjuk, van, ami nem öregedett egy évet sem tartalmi minőség terén, ez pedig a TLoU. Végre PC-n, huszadjára is frissített külcsínnel, DLC-stül, mindenestül. Jövőre pedig jön a második rész remaster-je. Hát, ha a tej még finom, akkor kit érdekel, hogy a tehén már öreg és kopott? Elmondtam a cikkben a rendkívül szubjektív véleményemet a Naughty Dog remaster-elési szokásairól, de a végeredményen igazán nem változtat. Ez a játék mindig is legendás lesz, adják ki akármennyiszer.



Teszt: The Last of Us Part I (PC) teszt

Minden a játékról: The Last of Us Part I (PC) adatlap

A listánk kövérebb lett volna, ha kicsit több rajta a szereplő, mint tíz, azonban lássátok, hogy az utolsó helyre mennyi minden finomság bekerülhetett volna, melyek mind 8 pontot kaptak:

Horizon Call of the Mountain
Octopath Traveler II
Anno 1800 Console Edition
Horizon Forbidden West: Burning Shores
Street Fighter 6
Amnesia: The Bunker
Mortal Kombat 1
Star Ocean: The Second Story R
Returnal (PC)

Sajnálatos módon nagyon kevés új cím tudott kiemelkedni a tömegből és azok lettek az igazán nagy befutók, melyek már korábban is nagyot szóltak. Félreértés ne essék, láthatjátok az utolsó helyért folytatott masszív holtversenyen, hogy készültek nagyszerű játékok idén is, melyeket érdemes kipróbálni, függetlenül attól, hogy nem kerültek be, hisz a 8 pont az 8 pont. Azonban elég csak ránézni a tavalyi toplistára, ahol a lista felét 90+%-os alkotások foglalták el, és láthatjuk a zuhanást az összesített minőségben. Ám nem lehet az ünnepeket egy ilyen szomorkás hangvétellel üdvözölni, úgyhogy holnapután megnézzük az idei legcsontrogányosabban sikeredett játékok listáját is. Inkább legyünk dühösek a szeretet ünnepén, ne pedig szomorúak. Én... már nagyon várom.
13 hozzászólás

zender

7 hónapja, 1 hete és 2 napja

Azt hittem, a Starfield fogja elvinni az aranyserleget. mosolygó smiley

Jókat röhögtem amúgy az odaszúrkálódásokon! röhögő smiley

válasz erre

Tommy

7 hónapja, 1 hete és 3 napja

Nálam a Returnal lenne az első!

válasz erre

DNS

7 hónapja, 1 hete és 3 napja

muki írta:
A 8 pontos lista elég korrekt amúgy, abban sok újdonság van - bár azok közott is a folytatások... Fura hogy ennyire gyenge a játékfelhozatal basszus.
Miért, a filmfelhozatal talán más trendeket mutat?mosolygó smiley

Apokalipszis. Most.

válasz erre

petrovicsz

7 hónapja, 1 hete és 3 napja

Király kis olvasmány volt. Várom a legrosszabbak listáját! röhögő smiley

válasz erre

muki

7 hónapja, 1 hete és 4 napja

A 8 pontos lista elég korrekt amúgy, abban sok újdonság van - bár azok közott is a folytatások... Fura hogy ennyire gyenge a játékfelhozatal basszus.

válasz erre

VaPe

7 hónapja, 1 hete és 4 napja

Az a legdurvább hogy egy port lett az első! röhögő smiley Szomorú hogy manapság ennyire kevés kiváló játék születik. Gondolom Alan Wake 2 vagy Zelda is felkerült volna, ha nem maradtak volna ki a Microsoft és Nintendo címek.

válasz erre

Patrik94

7 hónapja, 1 hete és 4 napja

Spider Man 2 és Starfiled borítékolható volt! mosolygó smiley

válasz erre

fighterlaci

7 hónapja, 1 hete és 5 napja

totyak írta:
Azért az jól jellemzi 2023-at, hogy a tízes lista fele olyan játék, amik felújítások, újra kiadások, stb. Ezeket én bele sem tettem volna.
Igen én is pont ezt néztem. meglepett smiley Igen gáz basszus.

válasz erre

Gargameth

7 hónapja, 1 hete és 5 napja

DNS írta:
Látom azért zajlott az élet a szerkesztőségbenmosolygó smiley

Nem rossz lista ez, viszont... Jedi: Survivor teszt nem is készült?meglepett smiley
Hogyne készült volna. A csalódások listában meg fogod találni röhögő smiley Legalábbis a PC-s verzióját tuti, hisz azt teszteltük. És az nevetségesen lett optimalizálva.

válasz erre

totyak

7 hónapja, 1 hete és 5 napja

Azért az jól jellemzi 2023-at, hogy a tízes lista fele olyan játék, amik felújítások, újra kiadások, stb. Ezeket én bele sem tettem volna.

válasz erre

DNS

7 hónapja, 1 hete és 5 napja

Látom azért zajlott az élet a szerkesztőségbenmosolygó smiley

Nem rossz lista ez, viszont... Jedi: Survivor teszt nem is készült?meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

7 hónapja, 1 hete és 5 napja

Perfekt lista ismét! Nem volt ez rossz év. mosolygó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Magnumpi profiljaBotyi profilja