Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A NACON csapata egy hangulatos előzetessel érkezett a WRC Generations-höz, ami remekül összefoglalja, hogy mit is várhatunk a rallys széria legújabb epizódjától, ami rengeteg újdonsággal, új játékmódokkal és autókkal farolt be a mai napon. A WRC Generations sok szempontból újító a maga nemében, hiszen először vezethetünk majd hibrid verdákat rallys programban, emellett számos újdonságot is hozott a legújabb epizód. A Leagues mód során online mérkőzhetünk meg más versenyzőkkel, emellett csapatba is verődhetünk a barátainkkal, hogy közösen teljesítsük a napi és heti kihívásokat.
A WRC Generations-hoz természetesen vadiúj járműpark, új pályák is érkeztek, 165 gyorsasági szakasz vár majd ránk, több mint 750 kilométeren keresztül róhatjuk majd a köröket a változatos tájakon. A kocsikat természetesen szabadon kidekorálhatjuk, matricákkal láthatjuk majd el őket, amiket mások számára is elérhetővé tehetünk.
Elérhető a játékhoz egy Fully Loaded Edition is, ami Sébastien Loeb Citroën C4 WRC járművét, különféle bónusz elemeket, kiegészítőket és egy karriermódot is tartalmaz. A WRC Generations PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series konzolokon és PC-n érhető el, december 1-jén pedig a Nintendo Switch kézikonzolra is befarol a rallys program.
mobydick
3 éve, 2 hónapja és 1 heteJól néz ki ez is. Csapatnám vele.
ronalddo
3 éve, 2 hónapja és 1 heteNem rossz, fogom tolni.
muki
3 éve, 2 hónapja és 1 heteGrafikailag nem lesz egy hűha de a hangulata nagyon adja!
tommy
3 éve, 2 hónapja és 1 heteHangulat fullos az biztos!