De ha már ilyen szépen szóba került az Electronic Arts, a mostani hetünk során azt is megtudhattuk, bizony ott is pörögnek az események, legalábbis ami John Riccitiello, az EA vezérigazgatójának legfrissebb, igencsak megdöbbentő bejelentését illeti. Az úriember szóban forgó közleményéből kiderült, hogy lemond a vállalat vezérigazgatói posztjáról, amit egyébként 2007 óta töltött be. Egyesek szerint a döntés hátterében az áll, hogy 2007 óta az Electronic Arts nincs igazán a helyzet magaslatán, mivel azóta a cég népszerűsége és eladási mutatói eléggé zuhanórepülésbe kezdtek. A hírek szerint az ideiglenes CEO jelenleg Larry Probst, ám a pozíció hosszabb távú betöltéséért Peter Moore és Frank Gibeau fog ringbe szállni!
A közelmúltban már jó párszor keresztezték egymást a The Phantom Pain és Hideo Kojima neve, ám sem korábban, sem mostanáig nem érkezett hivatalos hír, ami megerősítené a játékguru és a produktum kapcsolatát. Ha nem is teljesen, de a helyzet a héten mégiscsak változott valamelyest, ugyanis a Twitter, pontosabban Hideo Kojima bejegyzése sikeresen leleplezte az összefüggést, mivel az oldalra felkerült egy fotó, amin éppen egy a GDC 2013-as rendezvényre szánt videomunkálat van megörökítve. A kép alaposabb szemrevételezésénél megpillantható a címsorban szereplő The Phantom Pain (TPP) név, valamint az alatta található képkockán a Kojima Productions logója. Akinek ez sem lenne elég, az elkövetkező hét folyamán mindenről lehull a lepel!
Túlzás lenne azt állítani, hogy a Ubisoft pénteken tett, a Might & Magic készülő epizódjáról regélő bejelentése hideg zuhanyként ért minket, ám mindenképpen kellemes csalódás, hogy a cég a vártnál hamarabb harangozta be a Might & Magic X Legacy névre keresztel alkotást! A Limbic Entertainment által dédelgetett produktumról egyébként kiderült, játékmenetét tekintve visszatér az immár klasszikusnak tekinthető vonalra, vagyis személyében a rajongók egy belsőnézetes, körökre osztott csatákkal megfűszerezett vérbeli RPG-t köszönthetnek! Izgatottan várjuk a további fejleményeket!
A hét azonban az FPS műfaj szerelemeseinek is hozott érdekes pletykákat, mégpedig a Call of Duty széria készülő epizódjával kapcsolatban! A napvilágot látott infó szerint a soron következő rész valójában nem Modern Warfare 4 címmel fog megérkezni a boltok polcaira, hanem ehelyett a Ghost névre lett keresztelve, ráadásul egyesek azt is tudni vélik, a hivatalos bemutatkozására május elsején fog sor kerülni. Nevével ellentétben a Call of Duty: Ghost valójában a Modern Warfare világát fogja erősíteni, ám története a jövőben fog játszódni, viszont a sci-fibe illő felszerelések helyett mai fegyvereket fog felvonultatni! Az egyelőre meg nem erősített hír egyébként még arról is beszámol, hogy a multis töltőképernyők valójában egy-egy apróbb játékok lesznek, ráadásul a sokak által preferált Spec Ops mód helyett egy teljesen új opció lesz a kínálatban. Az ígéretek szerint egyébként az új epizód elhozza a régóta áhított rombolható környezetet, ráadásul emellett a karaktereket teljesen új mozgással fogja felruházni az Infinity Ward csapata.
A Blizzard az elmúlt héten nem kis fejtörést okozott bejelentésével, miszerint a PAX 2013 keretein belül egy új különlegességgel fognak előrukkolni, ami nem egy kiegészítő, de nem is egy eddigi alkotásuk folytatása! Ahogy az lenni szokott, a találgatások áradata nyomban be is indult, a leghangosabb vélemények pedig már egy vadiúj univerzumot, egy ízig-vérig tripla-A besorolású alkotást festettek le, amiből… Amiből mint kiderült, nem lett semmi, ugyanis a Blizzard az ominózus rendezvény alkalmával a HearthStone: Heroes of Warcraft névre keresztelt játékáról rántotta le a leplet, aminek viszont nem sok köze van a korábban felröppent jóslatokhoz. Az alkotás személyében tulajdonképpen egy free to play kártyajátékot tisztelhetünk, ami ahogy azt már a neve is jelzi felénk, a Warcraft univerzumát, pontosabban annak hőseit és karaktereit állítja a középpontba. A Battle.net-et használó HearthStone: Heroes of Warcraft alatt a játékosok pénzért kaparinthatnak meg maguknak az újabb és újabb kártyákat, a hagyományos játékmód mellett pedig rendelkezésre fog állni egy úgynevezett random funkció is, amikor a gamereknek csak véletlenszerűen kiosztott kártyák fognak rendelkezésre állni csatáikhoz. A játék egyébként PC, Mac, illetve iPad platformokra fog ellátogatni.
A Hét Blogja
Természetesen ezúttal sem maradhatott el a Game Channel csapatától már jól megszokott blogguberálási rituálé, amit nem piti képességeinknek köszönhetően ismét sikeresen végre is hajtottunk! A héten egyebet között egy vérbeli retro-játékteszttel lett gazdagabb a blogrovatunk, ami ezúttal Dorcika billentyűzetéből látogatott el hozzánk, mégpedig The Lion King címmel! Az utóbbi infóból már nem is olyan nehéz kitotózni, veterán GC-tagunk ezúttal az 1994 végén napvilágot látott Lion King klasszikust húzta elő cilinderéből, pontosabban annak Sega Genesisre átfaragott verzióját! A régi játékok kedvelőinek mindenképp javasolt átböngésznie az igen kerekre sikerült ismertetőt, ugyanis könnyen kedvet kaphatunk tőle egy kis nosztalgiázásra! Köszönjük az újabb bloggal egybekötött tesztet, Dorcika! Hakuna matata!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre több infó érkezik a Battlefield sokak által várt negyedik epizódjáról, elég csak visszagondolni a játékról felbukkant legfrissebb híresztelésekre, vagy akár a DICE által kiszivárogtatott teaser trailerre, amiből rögtön kettőt is megkaparinthattunk. Azonban a rajongók számára talán a legfelcsigázóbb Battlefield 4 infó az alkotás frissen elrajtolt hivatalos honlapja lehetett, aminek személyében nemcsak egy látványos, interaktív weblapot köszönthettünk, de egyúttal azt is megtudhattuk, hogy március 27-én már maga a Battlefield 4 is be fog mutatkozni! Az Electronic Arts egyébként azt is elhintette, minél többen regisztrálnak a szóban forgó weboldalra, annál több infót fognak elárulni a játékról az elkövetkező hét folyamán!
dorcika
12 éve, 9 hónapja és 4 heteÓnahhát, újabb Might & Magic! 😮 Várom a fejleményeket! 🙂
Hakuna matata… 😄 😄 xD
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteVolt hír elég sok!
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteBlizzardos kártyajátékon meglepődtem… 🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteEgyre jobb hírek hétről hétre! 🙂
csirkee
12 éve, 9 hónapja és 4 heteJó sok friss és érdekes hír, főleg a blizzard háza tájáról.
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteGta 5öt kérek azonnal? 😄
marduk
12 éve, 9 hónapja és 4 heteHét blogja most is jó volt. 🙂 Ezen a héten rengeteg hír volt, és ez az összefoglaló megint nagyon jó lett. Ismét minden elismerésem RED! 🙂
rdave
12 éve, 9 hónapja és 4 heteEgy free to play kártyajáték? Most ezt komolyan gondolják? Remek pénzlehúzás. Ki fog meglepődni, ha kiderül, hogy az ingyenes kártya pack nem ér semmit egy fizetőssel szemben?
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteCOD Ghost nagyon várós! Végre valami más!!!🙂
marco
12 éve, 9 hónapja és 4 heteJohn Riccitiello lemondása bár meglepő volt, várható lépésnek számít. Ha nem ő, akkor más mondott volna le az EA-nál, mert komoly problémák vannak náluk.
Egyébként csak érdekességképpen, legutóbb egy fontos pozíciót betöltő EA kollégával beszélgettem, aki épp azt a név (szó) viccet sütötte el, hogy Riccitiello nevét, amit Rikitelló-nak kell ejteni, ők Richitellonak (Ricsitelló) ejtik az angol rich (gazdag) szó után, mert annyira megszedte magát a pali, hogy brutális.
Szóval nem kell félteni az ürgét, párszáz évig eléldegélne az összekuporgatott fillérkékből…
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteAz igen! xDxDxDxD
Mondjuk kb minden cégnél ez van szvsz…
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 4 heteBF4 a legjobb hír! 🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteGratu a hét blogjának. Legyen még sok ilyen blog Dorcika!🙂
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 3 heteHöhö jó duma🙂