Röviden és tömören, igen. Való igaz, az öröm csak akkor lesz 100%-os, ha van mellettünk három másik társ; minél nagyobb a barátság, annál jobb, ugyanis a küldetések nagy része nem érhető el, ha egyedül játszunk, és még, ha hozzá is tudnánk férni, képtelenség lenne befejezni azokat, mivel nem szóló játékra lettek tervezve.

Más csapatokhoz is becsatlakozhatunk, ugyan, ha nem bánjuk a kiszámíthatatlanságot, hisz bármikor kitehetnek, akár teljesen indokolatlanul is, úgyhogy a legjobb élményhez bizony kelleni fog három közelebbi ismerős, akik legalább megindokolják, miért hajítottak ki… remélhetőleg.
Ha megvan a csapatunk, belevethetjük magunkat London ismerős világába, ahol a „single player” módban megismert történet folytatódik. A DedSec kirendeltsége a városban frakciókra oszlott, és kisebb alakulatokkal dolgozik már, így megmagyarázva, hogy miért van minden csapatnak külön bázisa. A sztori továbbra is arról szól, hogy a galád szervezeteknek a körmére kell néznünk, tehát ismét rengeteg Albion és Clan Kelley küldetéssel fogunk találkozni, többek között.

Azonban a narratíva most nem kap olyan nagy hangsúlyt. Természetesen, ha követni akarjuk a beszélgetéseket Bagley és az embereink, vagy a megbízóink között a missziók során, biztos megtudhatunk érdekes dolgokat. De úgy elrepült mindez a fejem felett, mintha nem is lett volna ott, ugyanis az első másodperctől kezdve magával ragadott a multizás páratlan élménye és hangulata.

Miután elindult egy misszió azonnal elszabadul az őrület. „Ti mentek jobbra, mi balra?” „Ja, mehetünk.” „Héééé van már kocsim… másik oldalról szállj be, ez brit.” „Mondtam már, hogy nem tudok vezetni?” „Nem, de látjuk.” „Basszus, ne gyere már nekem.” „Hupsz, azt hiszem elütöttem valakit.” „Te, mi nagyobb kárt tettünk a városban egy út alatt, mint Albion az egész játék során…” Aztán megérkeztünk a küldetés színhelyére.
Egy feladat nehézségét az ajánlott játékos szám jelzi. Ugyan el lehet indítani például egy „Tactical Ops” missziót három fővel, de ha nem ismerjük kívülről a küldetés struktúráját, és nincs begyakorolva a menet, akkor nagyon könnyedén be fog minket darálni a heves ellenállás. A csapatom négyszer ment neki egy ilyen feladatnak három fővel, mire megérkezett a negyedik jóbarát, hogy megmentsen minket a kudarc keserű ízétől.

A szóló játékmódban megismert és megszokott küldetés struktúra itt is visszaköszön, ám már négy embernek kell megfelelnie a követelményeknek, ami még több tervezést igényel, ha nem akarunk minden alkalommal szétlőni mindent. Ez már a fent említett missziónál nyilvánvalóvá válik, mely a prológus után azonnal elérhető, és csupán a bevezető küldetése egy sorozatnak. Itt a kezdő etapban két különböző Albion biztonsági létesítményből kell szimultán kódletöltést elindítanunk.
Ezt a szimultán dolgot szerepjátékosan is le lehet vezényelni, hogy a csapatkapitány a mikrofonjába üvölti, hogy „3…2…1…MOST”, azonban a letöltés csak akkor kezdődik el effektíve, ha mindkettő telephelyen aktiválták a konzolt, nem kell másodpercre pontosan egyszerre benyomni. Eleinte lopakodással szerettük volna letudni ezt a részt, ám a szűk folyosók és a sok őr miatt képtelenség volt ez a megoldás.

Arra mondjuk nem gondoltunk, hogy ha kezdés előtt Albion egyenruhás ügynököket szerződtetünk le a kis csapatunkba, akkor mindez sokkal könnyebbé vált volna. Maradt a kevésbé taktikus lövöldözés.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a tűzharcokat teljesen ki lehet zárni az életünkből, vagy a lopakodást el kellene felejteni. Ha egy kihalt, drónok által felügyelt városrészen kell kommandóznunk, mert a járőr drónok sebezhetetlenek, akkor muszáj lesz egymásra hagyatkozva nézni, merről jönnek a gépek, és melyik sikátorban lehet elbújni.
Azonban egy célpont megsemmisítése legtöbb esetben fegyvertűz nélkül képtelenség lenne, így a küldetések sosem ragadnak meg egy dimenzióban, mindig lesz szükség egy színes, sokoldalú csapatra, illetve gyors reakcióra a dinamikus helyzetváltozásokra.

Már az is egy nagyon mókás dolog, hogy miközben mi vezetünk, a mellettünk ülő társunk hack-elgetheti az útban lévő autókat, és félre állhat velük, könnyebbé téve a vezetés közbeni „nehéz” manőverezést, vagy egy jóbarát drónnal a fejünk felett repkedve beazonosíthatja az ellenséges őröket, és ugyancsak hack-ekkel zavarhatja meg őket, míg mi szabadon lövöldözünk. A koordináció elengedhetetlen lesz a sikerhez.

Ám csapatunk tagjai nem csak figyelem eltereléssel, és golyókkal tudnak segítségünkre sietni, hanem kezük erős szorításával is, ha „véletlenül” a földre hullanánk. Érdekünkben áll az egész csapat egészsége, ugyanis essen el akár egy résztvevő is, a küldetés újrakezdődik, legalábbis, ha a „Permadeath” nincs bekapcsolva. Ez bosszantónak tűnhet, főleg, ha ketté kell válnia a csapatnak, de ameddig ki van fejlesztve az állóképességet növelő tech mindenkinek, szinte mindig lesz idő felkapni egy épp haldokló társat még golyóesőben is.
Tehát a „Tactical Ops” küldetésfajta nem könnyű. Szerencsére vannak sima „Coop” feladatok is, melyek az előbbinek a könnyedebb verziói. Természetesen egyedi missziók várnak ránk itt is, ezek azonban sokkal kevésbé komplikáltak, és egyszerűbben teljesíthetőek. Persze ez nem jelenti azt, hogy fejetlenül nekik lehet menni.

Mi sem mutatja jobban ezt, mint a legelső ilyen küldetés, aminek nekimentünk, ugyanis itt majdnem elbuktunk, miután lefeküdt az egyik társunk én pedig segítségére sietve motorostul kenődtem a falra. Éppen hogy sikerült befejezni a feladatot, mielőtt kivérzett volna barátunk.

Ezek a fő attrakciói az WDL Online-nak, ám ez csupán a kezdet. Várnak ránk, ezeken kívül, dinamikusan megújuló szóló küldetések („Assignments”), melyek könnyedén teljesíthető egy perces feladatok, „City Event”-ek, amik az előbbihez hasonlóan időzítettek, ám csapatorientáltak, hetente frissülő „Hotspot” események, napi és heti kihívások, illetve a szabadidős tevékenységek többjátékosra átalakított kiadásai. Ezen utóbbiak nyújtják a barátságos PvP lehetőségeket (az ökölharc kivételével), ha viszont szétlőni óhajtjuk egymást, akkor irány a pókrobot aréna.
Maximum nyolcfős arénaharcok várnak itt ránk, a „Deathmatch” játékfajta szabályaival ellátva. Mindenki egy gépfegyverrel van felszerelve alapjáraton, melyet fegyverládákból tudunk lecserélni más mordályokra. Ha kifogy a töltény belőlük, akkor visszaváltunk az alap ismétlőpuskára. Ezek mellett életikonokat is felvehetünk, ha nem akarunk hamar kipukkanni, bár az újraszületési idő csupán pár másodperc.

A „halál” nem csak amiatt rossz, mert így az ellenfelek pontszámlálói növekednek, hanem azért is, mert „Killstreak” bónuszok járnak a folyamatos ölésekért. Ezek egyre jobb ideiglenes extrákat adnak robotkánknak, mint például a radart, mellyel láthatjuk az ellenfelek pozícióját, vagy akár egy pajzsot, ami egy ideig megfog minden sérülést. Pergős, gyors menetekkel szolgál ez a meglepően szórakoztató játékmód, kozmetikai tuning elemekkel pókunknak; egyetlen hasfájás csupán a játékos limit.
A Watch Dogs Legion Online, mint ezt multis alkotásoknál már megszokhattuk, szezonokra lesz bontva, egyedi jutalmakkal mindegyik végén. Akcióink XP-vel és „Influence” pontokkal bővíthetik profilunkat, a tárgyi és pénzjutalmakon kívül. Az előbbi a szezon végi rangunkat befolyásolja, míg az utóbbiból tech-et és új ügynököket tudunk beszerezni.

A megszerzett szint az adott szezon végén nullázódik, azonban minden ilyen váltás új tartalmakat és jutalmakat is fog hozni nekünk. Alaposan el leszünk látva tennivalóval, amit nem feltétlenül fogunk tudni egy nekifutásra teljesíteni, hisz a legtöbb feladathoz mégiscsak többedmagunkra lesz szükségünk. Előreláthatóan március 9-én megkezdődik a légió második felvonása: ideje Londont újra meghódítani. Én ott leszek; és ti?