Annyit tudtam kideríteni a béta beröffentése előtt, hogy ez valami hőslövölde lesz, mint például az Overwatch és a Sony elég szépen beállt a project mögé. A megjelenés még egy kicsit arrébb van (augusztus 23) de egy korai hozzáférésű béta körbe szaglászásra lehetőséget kaptunk.
Ha esetleg tetszenek a látottak vagy leírtak, esetleg kíváncsi vagy rá, akkor lesz egy nyílt kör július 18-21 között, ahova mind a PS5, mind pedig a PC gamerek beférnek. Egyébként ahhoz képest, hogy bétának hívtak, technikailag nagyon rendben volt: pörgött a matchmaking, nem volt bug, szóval az élmény ebből a szempontból abszolút rendben volt. Na, ennyi lózung után nézzük meg hogy mi várható a játéktól.
Csak a viktori!
A meglehetősen pofás intró után kiderül, hogy a Northstar űrhajón vagyunk, ahol a legénység nagyon-nagyon szeretne bekerülni egy kvázi ?játékba?, ahol Freegunnerek lehetnének, ami anyagi jólétet meg az összes ezzel járó dolgot hozza. Egyébként az egész körítésnek nagyon erős Guardians of the Galaxy szaga van, ami igazából nem baj mert jól áll a stuffnak.
Amint egy minimálisan megismerjük a kompániát máris a főmenüben találjuk magunkat, ahol béta lévén egészen szerény opciók közül választhattunk. Tutorial nincs, így köbö mindenre játék közben kell rájönni - mivel meglehetősen egyszerű felépítésű a játék így ez hamar meg is volt. Ami kellemes meglepetés, hogy a komplett gárda elérhető: tizenhat figura közül választhatjuk ki a számunkra szimpatikusat, ez lesz az induló roster is.
Azon se kell aggódni, ha valaki nem szimpi, mert minden halál után lehetőségünk van cserélni a respawn alatt - nyilván csak olyan kiskalóz bőrébe bújhatunk, aki épp nincs használatban. A meccsek 5v5 alapon mennek, szóval tudunk variálni. Kellően diverz egyébként a felhozatal: lesz párbajhős, mesterlövész, tank, sunnyogó, tommy gun-os meg még egy seregnyi más típus. Fejleszteni úgy tudunk valakit, hogy játszunk vele: a meccsek végén jön az xp osztás és minden karakter kap valamennyit, akikkel játszottunk az adott mód alatt.
Fű mekkora flinta
Pár negatívumot már most is észre lehet venni azonban. Nemigazán magyarázza el a program az egyes szereplők erősségeit és gyengéit, szóval kvázi vakon választunk. Ráadásul a minimálisnál is kevesebb idő áll két respawn között a választásra, ezen kéne még reszelni. FPS nézetet használ egyébként a progi és a meccsek valahol a középtempó felé orientálódnak.
A kipróbálható pályák nem voltak túl nagyok (a létszámhoz pont megfelelő) és az elérhető játékmódok sem váltották meg a világot. Mentem pár kört egy TDM-mel és a nagytesójával, ahol ellenlábasaink dögcéduláját kellett összegyűjteni, nyilván a likvidálásuk után. Volt még ezeken kívül két területszerzéses is, de annyira átlagosak voltak, hogy nagyjából szóra sem érdemesek. Az látszott, hogy bőven lesz még ezekből, csak ugye a béta miatt lockolva voltak. A külcsín egyébként nem egy nagy durranás: színes-szagos minden, de kis túlzással simán elfutna PS3-on is, talán az FPS szám nem lenne egyedül stabil.
Ez már valószínűleg változni sem fog, hiszen bő 1 hónap múlva már kézbe is vehető a végleges cucc. A fejlesztők természetesen belengették a szezonokat és nagyjából minden extra tartalom ingyen jön, amire azért van szükség mert egyébként 14.990 Ft-os áron kerül fel a boltok polcaira - szemben ugye az Overwatch és a Valorant ingyenes mivoltával.
A főmenü egész pofás
Szóval jó kérdés, hogy milyen közönséget tud megszólítani a Concord. Vannak benne jó ötletek, már most atomstabil a rendszer és ha sikerül valami jóféle lore-t köré rakni, akkor bőven lehet benne potenciál. Így első körben viszont egy se íze, se bűze cucc benyomását kelti (hiába van crossplay) ráadásul a társaihoz képest meglehetősen borsos áron kínálják. Ettől még persze lehet adni neki lehetőséget - ahogy említettem ezen a hétvégén nagyjából mindenki ki tudja próbálni. Töltsétek, toljátok és lássuk majd meg - én azért egy kicsit drukkolok neki, de majd a rendes teszt után eldől a sorsa.