Half Life 2 előzetes

2003. augusztus 28.
71.8831
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tommy profilja, adatai
Tommy
Üdv minden kedves Olvasónak! Sajnos ma megint melegre fordult az idő, ezért úgy határoztam, ismét nem teszem ki a lábam a lakásból, inkább néhány szigorlati tétel közt írok Nektek valami még forróbbat, – bár lehet, hogy a mai hőmérsékleti csúcsértéket nehéz lesz túlszárnyalni - az év egyik legjobban beharangozott, és az idei E3-on is a legtöbb díjat begyűjtött játékáról, nevezetesen a Half-Life 2-ről. Talán elöljáróban annyit, hogy valami félelmetes... A grafika, az AI, a hangulat és a játék minden összetevője hatalmasat fejlődött az első rész óta! Mondjuk az sem volt egy szimpla FPS, hiszen mint azt biztosan tudjátok, már az elöző rész is közel 100 díjat begyűjtött az 1998-os E3-on, azon az évben, amikor is megjelent. Sajnos, a játék megjelenése még igen csak várat magára. Előre láthatólag 2004 első feléig leszünk kénytelenek nélkülözni...
 



Half Life 2 előzetes - 2. kép

Hát akkor, vágjunk bele! Komolyan mondom, amit a Valve Software véghezvitt, szinte maga a tökély. Na jó, kis túlzással, de ez a gyöngyszem megér ennyit, higgyétek el! A szereplők arcmimikája tökéletes! Hála a fejlesztőknek, sikerült kidolgozni egy külön kis programot, mely csakis és kizárólag a szereplők arcjátékaiért lesz felelős. Ezért fordulhat majd elő az, hogy játék közben mikor egy társunkkal beszegetünk, akár még a szájáról is leolvashatjuk, hogy mit mond, és persze minden érzés meg fog jelenni az arcán. Legyen az félelem vagy akár öröm. Hisz gondoljatok csak bele, mire is képes 40 arccsont! Igen 40! Ugyanis pontosan ennyiből fog felépülni a karakterek arca. Néhány képet mellékelünk nektek a játékról, igaz, ezen nem látsz mozgást, de azt hiszem, a képek magukért beszélnek...


Half Life 2 előzetes - 3. kép

Vegyük sorra a mozaik részeit. Először is a textúrák... Nem kis munkájuk lehetett a grafikus srácoknak, mivel ennyire részletesen kidolgozott textúrákat még egyik játékban sem láttam – a képek természetesen a PC-s verzióból származnak, de a készítők azt ígérik, hogy az XBOX - os verzióban is igyekeznek megtenni a lehető legtöbbet, azért hogy a grafikai zsenik által véghez vitt munka ne vesszen kárba, ne kelljen nagyon visszavenni a részletességen, optimalizálják majd a forráskódot és textúrákat. Az utcák, a rakpart... Már szinte minden teljesen fotorealisztikus. Persze nem beszélve az emberek, szörnyek élethűségéről (bár ez utóbbiak nem tudom mennyire lehetnek valóságosak ).
Kontraszt. Ez az egyetlen szó, mely többet mond mindennél, pláne, ha vetünk egy pillantást az itt megtalálható néhány képre, hogy a kedves Olvasó is minden körítés nélkül érezhesse a különbséget a két rész között megmutatkozó grafikai differenciában. Ezeket mellékelem is Nektek, ha esetleg valaki még nem látta volna a Half-Life első részét, az szembesüljön csak nyugodtan azzal, hogy tényleg mekkora is a különbség az előző, illetve az új rész grafikája között (Tényleg lenne ilyen ember? Ezt én sem gondolhatom komolyan )


Half Life 2 előzetes - 4. kép

A két képen jól megfigyelhető hat év munkájának jól meghízott és nem gyengén kifejlett gyümölcse... Minden ránc, az ősz hajszálak, a fuga a csempék között, mind-mind tökéletes munka eredményei, nem beszélve a szőrös muksó, tisztességes nevén Gordon Freeman, szakállának sokszínűségéről! (Akár csak a magamét látnám ). Vagy a fegyverek torkolat tüze, vagy a víztükör sima felületét megtörő hullámok finomsága,,, Na, de had ne soroljam tovább! Nézzétek csak nyugodtan végig pixelről pixelre a kétségtelenül gyönyörűen kidolgozott textúrák által borított felületeket. Ezek a dolgok mind-mind azt bizonyítják, hogy tényleg vérprofi munkáról van szó.


Half Life 2 előzetes - 5. kép

Egy játék hangulatát természetesen nem csak a grafika, hanem az AI is nagymértékben meghatározza. Gondolom senki sem szeret buta ellenfelek ellen játszani, pár óra alatt kivégezve a játékot. Nos, a mesterséges intelligencia az amitől nagyon sokat várok... Ugyanis állítólag, és remélem ez így is lesz a végleges verzióban, társaink simán hátba fogják támadni az ellent, valamilyen jól megválasztott fedezékből, ahogy az az egyik képen jól látszik. (Társunk érőt és lőszert nem sajnálva aprítja a kissé nagyra nőtt pók-légy-izékét...) Az embereink tényleg egy csapatként harcolnak majd, különböző manőverket is alkalmazván. Nem beszélve arról, hogy egy szoba bejáratához érkezve, az ajtó kinyitása után, a karakterek először körbenéznek (!!!!), és majd csak ezt követően vonulnak be a helységbe.


Half Life 2 előzetes - 6. kép

Fegyverekből sem lesz hiány természetesen. Kezdve a feszítővassal, a pisztolyon, shotgun-on, mechine gun-on keresztül, egészen a gránátvetőig minden megtalálható lesz a játékban. Eddig legalábbis ezt erősítették meg a készítők. Továbbá, ami számomra nagyon érdekesnek és értékesnek ígérkezik az a mágnes fegyver, mellyel akár takarítót is játszhatunk, ha úgy tartja kedvünk, ugyanis, e fegyver segítségével bármilyen tárgyat magunkhoz vonzhatunk, segítve ezzel az előre jutásunkat a nehezebbnél nehezebb pályákon. Csak egy példa: ha egy katona nagy ellenállásba ütközve nem tud továbbjutni, használja a gravitációs fegyvert, és ennek segítségével veszi magához az egyik falon magányosan álldogáló radiátort. Így már semmi nem állhat az útjába. Természetesen csak néhány könnyebb serüléssel ússza meg az incidenst, de az ellenséget sem kell kímélni a radiátor által bitosított mobil fedezékből! Hát nem okos?
A fent említett dolgoknak, sajnos, bőven meglesz az ára, szerény véleményem szerint. Ezt az árat pedig, nekünk földi halandóknak egy kis hardware vásárlással kell majd megfizetnünk. (Nem akarok ünneprontó lenni, de sajnos ez mindig így szokott lenni.)


Half Life 2 előzetes - 7. kép

A készítőket az egyik angol lap erről a fajta fekete-levesről, a minimum gépigényről faggatta. Elmondásuk szerint a HL2 nagyon is testre szabható lesz, és akár még egy Pentium III 700MHZ-es processzorral és TNT videokártyával ellátott gép is simán el fog vele boldogulni kisebb felbontásban és alacsonyabb kidolgozottság mellett.
Reméljük ez tényleg így lesz, és beváltja a hozzá fűzött reményeket, mert akkor valószínűleg ez a játék már nem csak egy új misét, hanem egy új vasat is meg fog érni. Mindez kiderül, ha az értesüléseim nem csalnak, kevesebb, mint 50 napon belül!(Legalábbis a legutolsó értesülések szerint! -> PC) Én már alig várom, hogy rátehessem a kezem erre az igazi gyöngyszemre. Addig is kitartás társak, különösképp üzenem, és kívánom ezt a nagy HL fanoknak, mert tudom milyen görcsös időszak az utolsó pár hét!
Half-Life 2-ről. Talán elöljáróban annyit, hogy valami félelmetes... A grafika, az AI, a hangulat és a játék minden összetevője hatalmasat fejlődött az első rész óta! Mondjuk az sem volt egy szimpla FPS, hiszen mint azt biztosan tudjátok, már az elöző rész is közel 100 díjat begyűjtött az 1998-os E3-on, azon az évben, amikor is megjelent. Sajnos, a játék megjelenése még igen csak várat magára. Előre láthatólag 2004 első feléig leszünk kénytelenek nélkülözni... '>
8 hozzászólás

Milu86

12 éve, 19 napja

HL3-at a népnek! mosolygó smiley

válasz erre

BlackIron

12 éve, 10 hónapja és 10 napja

Nagyon nem szeretem a második részt, nekem még mindig az első rész a legjobb (half life-ok közül)

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 10 hónapja és 13 napja

[Tiltott felhasználó!]

Marduk

12 éve, 11 hónapja és 3 napja

Szerintem amúgy picit alul lett pontozva, mert a hangulat és a zene szerintem simán lehetne 10/10 pont.

válasz erre

rDAVE

12 éve, 11 hónapja és 22 napja

Marduk írta:
Uh, de régi cikk mosolygó smiley Én még mindig imádom a HL2-t, és mindenkinek ajánlom megvételét, aki lemaradt róla röhögő smiley
Belevittelek a nosztalgiázásba? röhögő smiley
Azért nem semmi a látványa, ahhoz képest, hogy lassan 10 éves.
Steamen meg szinte ingyen is hozzá lehet már jutni. mosolygó smiley

válasz erre

Marduk

12 éve, 11 hónapja és 22 napja

Uh, de régi cikk mosolygó smiley Én még mindig imádom a HL2-t, és mindenkinek ajánlom megvételét, aki lemaradt róla röhögő smiley

válasz erre

Vendég

14 éve, 8 hónapja és 8 napja

Mikre rálel az ember a messzi múltból!meglepett smiley

válasz erre

tomi007

14 éve, 8 hónapja és 8 napja

Szeretem ezt a játékot röhögő smiley

válasz erre
Half-Life 2
2.599 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja