Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A napokban publikálásra került egy szabadalom, melyet a Sony jegyeztetett be, ez alapján pedig könnyen következtethetünk arra, hogy a vállalat szeretné, ha a PlayStation 5 már támogatná a visszafele kompatibilitás lehetőségét. Bár maga a kérvény roppant kaotikus, azonban ha egy kicsit jobban szemügyre vesszük a 2016 novemberében készült irományt, akkor kiderül, hogy lényegében a Sony szeretné, ha menet közben tudná a régi játékok textúráit újakra cserélni, miközben a modern kornak megfelelő felbontással operál a szoftver.
Sokat nem kell sakkozni, hogy kitaláljuk, ez a technológia vélhetőleg a korábbi generációs játékok emulálására szolgálna, azonban nagyon fontos, hogy csak pletyka szintjén kezeljük a dolgot, főleg annak tudatában, hogy két éves maga a kérvény. Benne van a pakliban, hogy teljes értékű visszafele kompatibilitással jön majd a PS5, viszont az is meglehet, hogy ugyanabban a formában támogatja majd ezt a lehetőséget, mint most a PlayStation 4.
hentes
7 éve, 3 hónapja és 1 heteHú, ez az eljárás igen királyul hangzik! 😮 Remélem megcsinálják!
tommy
7 éve, 3 hónapja és 1 heteÁMEN! 😄
muki
7 éve, 3 hónapja és 1 heteEz egy újabb komoly húzás lenne a Sonytól!
totyak
7 éve, 3 hónapja és 1 heteÉn nem pont a visszafelé kompatibilitásra gondolnék ezt elolvasva. Szerintem inkább az újra kiadásokhoz lesz valami köze a dolognak. Vagy maximum PS3-ig lenne kompatibilis, abban még van ráció. PS4-et tuti nem fogja vinni.
imperator
7 éve, 3 hónapja és 1 heteTudtommal a ps4 jobban hasonlít egy pc-re, mint az elődei, így könnyebben meg lehetne oldani a kompatibilitást, más kérdés hogy anyagi szempontból a Sonynak mennyire érné meg.
hellblade
7 éve, 3 hónapja és 1 heteFuh,ez azért is jó lenne hogy kevesebb remaster jönne,meg végre lejátszhatnánk a régebbi játékainkat is uj masinánkon! 🙂
vape
7 éve, 3 hónapja és 1 heteBaromi jó lenne! Nem látok rá reális esélyt, Sony mostanában fura dolgokat is művel, de remélem igaz. Engem simán megvennének vele még egy generációra.
golem
7 éve, 3 hónapja és 1 heteSzerintem is. Ráadásul a PS3-as játékokat a PS4 sem viszi totyak…🙁 Sajnos.
warriorautobot
7 éve, 3 hónapja és 1 heteÉn pedig úgy vagyok hogy jobb ha megmarad az előző generációs konzol is.
Arra is vigyázok, szóval ha valami régi játékkal akarok játszani akkor azt a konzolt veszem elő és már játszhatok is vele. 😄
Tudom sokan nem ezt csinálják, de így legalább nem kell duplán fizetnem és a teljes feeling megvan! 🙂
miertkellettaregbevezetes
7 éve, 3 hónapja és 1 heteLOL milyen emulációról hablatyolnak? Ezek az új konzolok kb pc-k? Xboxon érdekes semmiféle emuláció nincs lazán megoldották…csak a moslék sony akarja csak ugyanazt eladni 567x…
rdave
7 éve, 3 hónapja és 1 hete„Xbox One Backward Compatibility is an Xbox 360 emulator that runs on Xbox One and is used to play Xbox 360 games,” says a Microsoft spokesperson