Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Vészesen közeleg felénk a generációváltás, aminek apropójából a legtöbb kiadó igyekszik frissíteni csapatait azért, hogy mielőbb ki tudják szolgálni tartalommal az újgenerációs konzolokat, a hírek szerint pedig ebből a sorból a Square Enix sem marad majd ki. Olyannyira nem, hogy a japán óriás a minap friss álláshirdetéseket adott fel, melyek bár japán nyelven íródtak, azonban több külföldi magazin is megerősítette, hogy ebben egy vadonatúj IP-hez, történetesen egy akciójátékhoz keresnek munkaerőt, akik már az újgenerációs konzolokra dolgoznának.
Nagyjából ez minden, amit az álláshirdetésből megtudtunk, így hiába is találgatnánk, az új IP megnevezése miatt ebből gyakorlatilag még bármi kisülhet, kivéve valamelyik nagy sorozatuk folytatása. Izgatottan várjuk a részleteket!
muki
6 éve, 3 hónapja és 16 perceNa kezdődik.
patrik94
6 éve, 2 hónapja és 4 heteHa még most toboroznak akkor ez a játék nem lesz meg premierre.
bekecs
6 éve, 2 hónapja és 4 heteEbből sokára lesz bármi.