Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Housemarque fejlesztőcsapatának hivatalos honlapján néhány hónappal ezelőtt már feltűnt néhány érdekes koncepciós rajz, amelyek állítólagosan a Dead Nation folytatásához készültek, de a fejlesztők az egyértelmű jelek ellenére sem erősítették még meg a második rész érkezését. A mai napon azonban a Housemaeque ismét aktivizálta magát, hiszen bemutattak egy videót, amelyben Mikael Haveri, avagy a stúdió feje prezentál egy friss trailert a Resogun című alkotásról, de előtte és utána érdekes nyilatkozatok hangzanak el, sőt mi több, egy zombi is ott futkározik emberünk körül a felvétel során.
Mindezt egy a Dead Nation logójával gazadagon ellátott környezetben, ám amikor már úgy tűnne, hogy valamit meg is tudnánk az esetleges folytatásról, vagyis Haveri arról kezd el beszélni, hogy egy másik címük is érkezik PlayStation 4-re a Resogun mellett, akkor a nagy bejelentés előtt hősünket megtámadja egy zombi, így újfent nem derült ki semmi sem a Dead Nation 2-ről. Ha csak nem az, hogy valóban készül és a PlayStation 4 lesz az egyik célplatformja…
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 1 heteJátkot eddig nem is ismertem, de a videó nagyon tetszett 🙂
Játékoit is kipróbálnám 😄
totyak
12 éve, 4 hónapja és 1 heteKaptunk is infót, meg nem is.
alice
12 éve, 4 hónapja és 1 hetejó a muzsika és a játék is menőnek tűnik :3 a videjo vége meg poénos lett 😄