Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mateusz Kanik, a Cyberpunk 2077 játékigazgatója és a The Witcher 3: Wild Hunt társ-játékigazgatója új játékstúdiót alapított az említett címek vezető producereivel, Jędrzej Mrózzal és Marcin Jefimowval közösen, ennek a Blank nevet adták. Közleményükben azt írták, a sokéves tapasztalatukat egy tiszta lapra helyezve elkötelezettek amellett, hogy gyönyörűen kidolgozott játékokat és egyedi élményeket nyújtsanak és inkább az újszerű területeket részesítik előnyben. Ezen kívül egy koncepciórajzot is bemutattak a még be nem jelentett projektjükből, egy karakterközpontú játékból, amely egy apokalipszisben játszódik.
Marcin Jefimow, a Blank. társalapítója és vezető producere így fogalmazott:
A Blank segítségével egy olyan helyet szeretnénk létrehozni, ahol tisztelhetjük történelmünket, ugyanakkor játékosak és nyitottak lehetünk vadonatúj inspirációkra, miközben kreatívan együttműködünk. Már most egy bimbózó új projekten dolgozunk, amit alig várjuk, hogy megoszthassunk a játékosokkal, és új csapattagokkal együtt alkossunk.
A stúdió székhelye a lengyelországi Varsóban található, jelenleg 10 fős csapattal rendelkeznek, de közel 60 fősre szeretnének bővülni, hogy folytassák a még be nem jelentett címük fejlesztését.
fighterlaci
2 éve, 8 hónapja és 1 heteJó alapokkal rendelkeznek az tény.
patrik94
2 éve, 8 hónapja és 1 heteNagyon szép szöveggel vezette fel, de majd meglátjuk mit produkálnak. 😉
muki
2 éve, 8 hónapja és 1 heteHajrá! Várjuk a fasza játékokat!
ronalddo
2 éve, 8 hónapja és 1 heteJó csapatnak ígérkezik!