Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Beindult az élet a Striking Distance Studios túlélőhorror játéka, a The Callisto Protocol körül, a csapat felfedte a jövőbeli terveit, számos újdonság, új skinek, játékmódok és sztoribővítés is érkezni fog a közeljövőben a nemrég megjelent horror játékhoz. A Dead Space szellemi örököseként beharangozott túlélőhorror lövölde, a The Callisto Protocol a mai napon debütált, viszont a jövőben sem maradunk majd friss tartalmak nélkül, a játékot fejlesztő Striking Distance Studios csapata a Twitteren tette közzé a jövőbeli terveit. A szezonbérlettel kapcsolatban már korábban is kiderültek új infók, ezúttal azt is megtudtuk, hogy milyen tartalmakat kapnak még az alapjáték tulajdonosai.
A New Game+, valamint a brutális nehézséget Hardcore játékmódokat ingyenesen megkapjuk majd 2023. február 7-én. Emellett szintén februárban érkeznek az új Outer Way skinek, márciusban pedig a Contagion csomaggal bővül majd a hátborzongató horror. Tavasszal még érkezik a Riot bundle, a nyár folyamán pedig egy új sztorifejezetet tartalmazó kiegészítőt is kapnak majd a The Callisto Protocol játékosai.
Six months of content coming to The Callisto Protocol beginning Feb 7, 2023, with a free update of Hardcore Mode and New Game+. More details for this and the Season Pass coming soon. pic.twitter.com/43mLjK93IP
? The Callisto Protocol (@CallistoTheGame) December 1, 2022
petrovicsz
3 éve, 1 hónapja és 2 heteNagyon kíváncsi leszek, milyen lett (nyilván a tesztek után döntök csak a vásárlásról).
mobydick
3 éve, 1 hónapja és 1 heteTényleg sok tartalom fog rá érkezni.
patrik94
3 éve, 1 hónapja és 1 heteHa a hírek után megveszi valaki egyáltalán. 😄