Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Xbox Game Studios, a Team Ninja és a PlatinumGames bejelentették, hogy idén valóban megjelenhet majd a boltok polcain a Ninja Gaiden 4, sőt már pontos dátumot is kijelöltek ebből a célból a legendás alkotáshoz. Megtudtuk ugyanis, hogy október 21-én számíthatunk majd a Ninja Gaiden 4 érkezésére PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S-re egyaránt, sőt mi több, a játék biztosan elérhető lesz majd a Game Pass-on keresztül is, bár azt nem tudjuk, hogy rögtön a premierkor vagy egy kicsit később.
Egy dolog azonban biztos, a dátum mellett kaptunk egy kedvcsináló előzetest is a Ninja Gaiden 4-ről, ami alapján a hack and slash akciójátékok, illetve a sorozat kedvelői garantáltan nem csalódnak majd a legújabb epizódban, hiszen tökéletesen hozza a korábbi részek vonalát.
mobydick
1 éve, 1 hónapja és 2 heteElsőre nem rossz.
muki
1 éve, 1 hónapja és 2 heteÓ de király lesz ez!
ronalddo
1 éve, 1 hónapja és 1 heteElég gyenge a látvány, de a játékmenetet nagyon bírom továbbra is. 😄