Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár egyelőre még meg sem jelent, csak a jövő hónapban kerül a mozik kínálatába, azonban máris szóba került a Borderlands film folytatása, amire maga Eli Roth utalgatott egy interjú részeként az Entertainment Weekly-nek. Eli elmondta ugyanis, hogy készítettek egy jelenetet a filmhez, ami bele is került, és azon túl, hogy egy pillanatra megtöri a hangulatot, egyben kinyitja az ajtót egy esetleges folytatás előtt, amiről nyilván még nagyon korai lenne beszélni, de nagyszerű dolog, hogy az alkotók eleve így állnak hozzá.
Amennyiben ugyanis jól sikerül a Borderlands mozifilm, nincs az a rajongó, aki ne örülne egy folytatásnak, de ez legalább annyira múlik az első film minőségén, mint annak sikerén, hiszen ha nem hoz elég pénzt, nem valószínű, hogy megszavazzák odafent a második részt.
patrik94
1 éve, 6 hónapja és 2 heteAttól függ milyen lesz ez. Nem hiszem h nagyon jó lesz.
mobydick
1 éve, 6 hónapja és 2 heteNem fűzök nagy reményeket a filmhez, majd meglátjuk.