Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már egyáltalán nem kell sokáig várniuk a rajongóknak a Nintendo Switch generációváltására, lévén itt van a kanyarban a Switch 2, amit a jelentések szerint jövő március végéig be kell majd mutatniuk a japánoknak. Minderről a cég legfrissebb üzleti jelentéséből derült fény, amiből kiderült, hogy a Nintendo még ebben az üzleti évben, azaz 2025. március 31-ig bejelenti legújabb konzolját, és bár megjelenésről még nem volt szó, csak bemutatóról, nem kell jósnak lennünk ahhoz, hogy rájöjjünk: legkésőbb a jövő évben a megjelenésnek is örülhetünk.
Ha csak nem tervezi még az idei évben leigázni a piacot a Nintendo, hiszen itt lenne már az ideje egy új konzolnak, de ez alighanem csak 2025-ben kerül fókuszba, hiszen az idei év még a Switch-ről, illetve a kapcsolódó szoftverekről szól majd.
vape
1 éve, 8 hónapja és 1 heteHát azért az odébb van még. 🙂
ronalddo
1 éve, 8 hónapja és 1 heteKíváncsi leszek, merre tovább nekik.
muki
1 éve, 8 hónapja és 1 heteVárjuk szeretettel.
fighterlaci
1 éve, 8 hónapja és 1 heteHát engem nem mozgat, mostanában inkább XBOX megint…