Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb mérföldkövet hagyott maga mögött Xbox One-on a PUBG, lévén a platformon lassan már mindenki megvette a játékot, amiről megtudtuk, hogy csak itt 5 milliós közösség alakult ki körülötte. Mindez igencsak kiemelkedő teljesítménynek tekinthető, sőt megkockáztatjuk, hogy ezzel a konzol egyik legjobban fogyó játékává nőtte ki magát a népszerű battle royale, aminek apropójából a PUBG Corp. és a Microsoft bejelentették, hogy minden aktív játékos egy ajándék PUBG5 kabátot tölthet le magának egy rövid ideig, hogy a jövőben ezzel jelezhessék majd az újoncoknak: ők már benne voltak az első 5 millióban.
Az újabb mérföldkő mellé egyébiránt újabb statisztikák is érkeztek, ezáltal kiderült például, hogy az 5 millió játékos közel ugyanennyi chicken dinnert szervírozott már, két másodpercenként használ fel egy-egy kötszert, a megjelenés óta pedig már 144 millió órát töltöttek el a pályákon hancúrozva.
muki
7 éve, 10 hónapja és 6 napjaSikercím volt amikor megszerezték. Nyilván fogy. 😄
vape
7 éve, 10 hónapja és 6 napjaNem rossz, de várható is volt.
mordorer
7 éve, 10 hónapja és 6 napjaAkárhogy is, ez szépe eredmény!
hellblade
7 éve, 10 hónapja és 6 napjaNincs is nagyon más..ha lenne a gépre még
2 Warhammer 40k battle royale’,
2 teljesen új Quake Arena,
2 new Unral tournament..
szóval még egy pár HÚZÓS deathmatch cím akkor ez kis túlzással a kutyát sem érdekelné! illetve ha lenne több alternatíva,akkor érdekesebb lenne ez a szám 😄
totyak
7 éve, 10 hónapja és 6 napjaBelenyúltak a tutiba ezzel a játékkal.
warriorautobot
7 éve, 10 hónapja és 3 napjaMostanában nem sok cucc jön rá így nem csoda hogy veszik.