Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Gears 5 szeptemberi premierjének apropóján a The Coalition tart idő előtt egy béta időszakot, amit már hellyel-közzel belengettek az E3-on, azonban most teljes értékű információkat kaptunk. Két külön béta kör lesz: az első július 19-21-ig tart, míg a második július 26-29-ig. Gyakorlatilag egy technikai tesztről beszélhetünk, amit már július 17-én tölthetünk is lefele, hogy mindenkinek a tárhelyén feszítsen a 15 GB-os szoftver a rajtra. Természetesen Xbox One-on és PC-n egyaránt tolható lesz, már amennyiben előrendeltük a játékot, vagy Xbox Game Pass-szel rendelkezünk.
A Gears 5 két új funkcióját is próbálgathatjuk már a bétában, nevezetesen a Bootcamp nevű gyakorlómódot, valamint a Tour of Duty jutalomrendszert, melynek keretében kihívásokat fogunk teljesíteni különféle skinek érdekében.
Háromfajta játékmódban fogják összeereszteni a vállalkozó szellemiségűeket: az Arcade, Escalation, és a King of the Hill őrületek várnak a felhasználókra, valamint két pályán történnek majd az ütközetek. Végül pedig álljon itt a Gears 5 technikai tesztjének gépigénye, ami kapcsán fontos megjegyezni, hogy a játék szeptember 10-ei debütálásáig bőven változhat.
petrovicsz
6 éve, 6 hónapja és 2 heteKíváncsi leszek erre a játékra, de megvárom az első magyar teszteket, addig semmit nem lépek felé. 😄
ronalddo
6 éve, 6 hónapja és 2 heteTök felesleges a béta, úgysem hallgatnak a visszajelzésekre. 😄
muki
6 éve, 6 hónapja és 2 heteNem értem, minek a béta, de tényleg…
tofi81
6 éve, 6 hónapja és 2 heteElővettem az első részt,most a bányába való lejutásnál tartok…Azt hiszem utána már nincs sok pálya…Én csak ezt az egy részt játszottam,kimaradt a 2 és a 3 is,amit lehet hogy egyszer bepótolok.De az utóbbi 2-ből miért nem készült remastered verzió,nem érte volna meg?(másra nem tudok gondolni…biztos mindenki játszotta ezeket 360-on)