Az élőszereplős videojáték-franchise adaptációjának gyártása hivatalosan jövő év január 19-én kezdődik, emellett az Amazon MGM Studios először erősítette meg, hogy Sophie Turner fogja alakítani Lara Croftot - számolt be róla a Variety. A sorozat először 2023 januárjában került szóba a streamingszolgáltatónál, 2024 májusában hagyta jóvá a Prime Video, Turnerről pedig először 2024 novemberében lehetett hallani. Az ő szereplése most lett hivatalos, a korábban bejelentett Phoebe Waller-Bridge alkotó, író és vezető producerhez csatlakozott Chad Hodge is, mint vezető producer és társ-showrunner.
Jonathan van Tulleken lesz a rendező és egy másik vezető producer, Turner pedig a harmadik színésznő, aki eljátszhatja Lara Croftot Angelina Jolie és Alicia Vikander után. Sophie Turner így fogalmazott:
Rendkívül izgatott vagyok, hogy Lara Croftot játszhatom. Ő egy olyan ikonikus karakter, aki sokak számára nagyon sokat jelent és én mindent megteszek, amit tudok. Nehéz lesz Angelina és Alicia nyomába érni, a teljesítményük után de Phoebe vezetésével mi (és Lara) mind nagyon jó kezekben vagyunk. Alig várom, hogy lássátok, mit készítettünk.
golem
4 hónapja, 1 hete és 4 napjaMinek?!
eltohn
4 hónapja, 1 hete és 4 napjaNem túl meggyőző…
mobydick
4 hónapja, 1 hete és 3 napjaMeglátjuk milyen lesz.