Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nagyon úgy fest, hogy komoly problémák vannak a Gearbox égisze alatt, lévén hét senior fejlesztő is dobbantott a csapattól, akik vezetőként tevékenykedtek többek között a Borderlands 3 munkálatainál, és ezt maga a szóban forgó cég is megerősítette az Axios-nak. A listán szerepel Paul Sage kreatív igazgató, Chris Strasz igazgató, Kevin Penrod vezető karakterművész, Christopher Brock vezető producer, Keith Schuler vezető küldetéstervező, Scott Kester művészeti vezető és még egy meg nem nevezett csapattag. Közülük néhányan már több mint egy évtizede voltak a csapat berkeiben.
A forrás szerint szinte mindegyikük előre nem bejelentett projekten dolgozott, mielőtt dobbantottak volna. Állítólag közülük néhányan a stúdióban izgatottak, hogy az újoncok most felváltják őket a projekt vezetésében, illetve Randy Pitchford CEO szerint a lehető legjobb körülmények között váltak el a tagoktól.
fighterlaci
4 éve, 5 hónapja és 3 heteNyilván nem akarnak az EA-nál dolgozni, ennyi.
wickedsick
4 éve, 5 hónapja és 3 heteKöze nincs az EA-nek ehhez az egészhez, ahogy a Gearboxhoz sem.
mobydick
4 éve, 5 hónapja és 3 heteValami nem tetszett nekik.
muki
4 éve, 5 hónapja és 3 heteÚj stúdió születését vizionálom… 🙂