Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szomorú, de egyben maximálisan érthető bejelentéssel szolgált a Sucker Punch csapata arról, hogy milyen terveik is vannak a jövőre nézve, hiszen sokan várják tőlük néhány korábbi sorozatuk újraindítását. Csakhogy a stúdió egy kicsit túlnőtte a határait, így egy blogbejegyzésben arról beszéltek, hogy a manapság futó projektjeik olyan méretűre duzzadtak, hogy a stúdió teljes erőforrásait lekötik, így bármennyire is szeretnék, egyelőre nem tudnak foglalkozni új Sly Cooper vagy új InFamous videojátékokkal.
Sőt, más csapatoknak sem adták oda ezeket, így el kell fogadnunk, hogy a két sorozat egyelőre parkolópályán van, azt azonban a bejegyzés is hangsúlyozta, hogy a Sucker Punch nem zárkózik el attól, hogy egyszer majd folytatódjanak ezek a szériák.
mobydick
3 éve, 6 hónapja és 2 heteNe már 🙁 ez nem jó hír.
fighterlaci
3 éve, 6 hónapja és 2 heteInfamousért igen nagy kár. 🙁
golem
3 éve, 6 hónapja és 2 heteNagy kár, pedig jó alapanyagok.