Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak komolyan veszi a Borderlands filmbéli szerepét Cate Blanchett, aki az Empire magazinnak elmondta, hogy korábban nem sok köze volt a videojátékokhoz, így a franchise kapcsán sem tudta, eszik vagy éppen isszák. Miután azonban megkapta Lilith szerepét, szeretett volna alaposabban is belefolyni ebbe a világba, hogy minél autentikusabban adhassa vissza a főhős karakterét, ezért vásárolt magának egy PS5-öt, hogy férje segítségével felfedezhesse ezt a különleges élményt.
Mint azt interjúban elmondta, bár korábban a telefonját is alig tudta irányítani, mégis meg akarta ismerni a játék határait és jellegzetességeit, de még inkább azt, hogy mit szeretnek a rajongók az általa megformázott karakterben, ezáltal hitelesen alakíthasson a filmvásznon.
mobydick
1 éve, 6 hónapja és 2 heteEz érthető, máshogy nem tud felkészülni a szerepre.
muki
1 éve, 6 hónapja és 2 heteJól tette, csak így lehet megismerni.
patrik94
1 éve, 6 hónapja és 2 heteKiváncsi leszek erre.
ronalddo
1 éve, 6 hónapja és 2 heteMondjuk ennek azért van értelme, egyszerűbb mint olvasgatni napokig. 😄