Az MSI bemutatta új Wind Box DC110 mini PC-jét

2013. március 21.
2.3881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A Micro Star International az elmúlt napok folyamán bejelentette, hogy ezúttal egy új mini PC-vel bővítette ki termékpalettáját.
 

A frissen reflektorfénybe állított újdonság a vállalat Wind Box szériáját erősíti, a boltok polcaira pedig MSI Wind Box DC110 típusjelzéssel fog megérkezni. Az apró PC alig 40 wattos fogyasztással büszkélkedhet, ám emellett a helyigényére sem lehet panasz, ugyanis mindössze 191,8 X 150,93 X 34,94 milliméteres méretekkel lett megálmodva, ami mellé 830 grammos tömeg párosul.

A gép az Intel NM70-es chipkészlet köré lett tervezve, a burkolata alatt pedig az Intel dupla magos Celeron 847-es központi feldolgozója teljesít szolgálatot, amely mellé egy 2 GB RAM-mal feltöltött DDR3-as memóriarendszert társítottak a tervezők. A csatlakoztatott kijelzők meghajtását a processzorba integrált Intel HD Graphics chip végzi, az adatok tárolásáról pedig egy 320 GB kapacitású hagyományos merevlemez gondoskodik.

A hálózati eszközök listáján egy 802.11 b/g/n szabványt ismerő WiFi modul és egy Ethernet vezérlő szerepel. A külső részen fellelhető portok és eszközök választékában található egy kártyaolvasó, egy VGA és egy HDMI konnektor, hat darab USB 2.0 port, valamint az audiorendszer már jól megszokott fejhallgató és mikrofon csatlakozói. Az apróságot a Microsoft Windows 8 operációs rendszerével szállítja a gyártó. Az új MSI Wind Box DC110 már megtalálható a külföldi üzletek kínálatában 400 euró körüli áron.
3 hozzászólás

csirkee

13 éve, 3 hónapja és 20 napja

De kis aranyosan néz ki mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 3 hónapja és 20 napja

Mint egy router....mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

13 éve, 3 hónapja és 20 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaisgen profilja