Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az informatikai biztonság egyik óriása, a Kaspersky felmérése szerint az internetes csalásoknak áldozatul esett felhasználók 41%-a nem kapja vissza az elvesztett pénzét. Pontosabban ezek a pénzek nem vesznek el, hiszen a csalókhoz kerül, akiktől még ha el is kapják őket, akkor is nehéz visszakövetelni. A 41%-os totális veszteség arány nem azt jelenti, hogy az áldozatok 59%-a teljes mértékben visszakapja elvesztett pénzét, ugyanis a felmérésből kiderül, hogy az áldozatok 14%-as csak elvesztett pénzük egy részét kapta vissza.
Az áldozatok egyharmada elektronikus fizetés közben esett áldozatul, 17% az elektronikus bankolás közben, míg 13% online vásárlás közben vesztett el kisebb-nagyobb összeget. Az is kiderült, hogy mennyire rendesek az online boltok, illetve a bankok, hiszen a bankolás közben károsultak csak 15%-a kapott teljes pénzvisszatérítést, miközben az online vásárlóknál ez a szám még kisebb, egészen pontosan 12%.
A megkérdezettek 42%-a úgy vélte, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha teljesen ingyenesen beszerezhetnék azokat a programokat, amik a biztonságukat nagy mértékben képesek növelni. Ennek a kijelentésnek az oka valószínűleg az, hogy nem bíznak az ingyenes megoldásokban, pedig van néhány jó szoftver a piacon.
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 hetenagy veszélyeket rejt az online bankolás. Főleg ha valaki felelőtlenül használja.
angryknight
12 éve, 4 hónapja és 3 hetenem lehet itt már semmibe és senkiben sem bízni az interneten 🙁
lolz
12 éve, 4 hónapja és 3 hetenagyon igaz😕
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteElég szomorú de ez így van és sanszos hogy a helyzet nem fog javulni…
csirkee
12 éve, 4 hónapja és 3 heteAzért ha bele gondolunk ez elég durva arány. Én szerencsére még nem estem áldozatul, de ismerek olyat aki.igen és ő vissza kapta a pénzét!
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 3 heteÉn próbálok erre figyelni. Nem is fizetek online. Ha mégis akkor olyan számláról ahol csak kevés pénz van, így nem lehet túl nagy a veszteség.
petike737
12 éve, 4 hónapja és 3 heteÉn amit csak lehet online intézek, nem szeretem a mászkálást, a sorban állást meg a sok hozzá nem értő ügyintézőt😄
Persze nem kell utalni előleget ismeretlennek meg ilyenek, ha valamit veszek azt megbízható boltból és általában ott is úgy szoktam, hogy ha megjött akkor bemegyek érte.
vendeg
12 éve, 4 hónapja és 3 heteIgen de a megbízható is relatív…
totyak
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEzek a számok csak még rosszabb irányba fognak alakulni, mivel az ember rá van kényszerítve, hogy mindent online intézzen. Persze, hogy ezt kihasználják a csalók.
alrian
12 éve, 4 hónapja és 3 heteciki 😛 de ezen semmi meglepő nincsen, ez se lesz a hét cikkje… már bocs
alice
12 éve, 4 hónapja és 3 heteÉn is online fizetek és nem volt még gondom, csak tudom hol és biztonságos helyen fizetek 😉
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 3 heteÉn xbox-ot vettem neten, nem tudtak szállítani egy hónapon belül, aztán meg csak fél év után kaptam vissza a pénzem.