Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A bevételek tekintetében már biztos, hogy egy újabb sikeres esztendőt hagy maga mögött az Activision, akik bejelentették, hogy ők adták ki az idei év két legjobban fogyó konzolos videojátékát. Ezek közül az élen határozottan a Call of Duty WWII áll, a második világháborús új epizód ugyanis nem véletlenül került fel novemberben az NPD listájának élére, lévén az eladások terén túlteljesített az idei évben minden más konzolos játékot - ezzel állítólag már a megjelenéskor 1 milliárd dollárt generált -, miközben ő lett a generáció legjobban fogyót COD-játéka is.
Az Activision szerint a globális lista második helyén is ők állnak, lévén információik szerint a Destiny 2 produkálta a második legjobb eladást a konzolos játékok között az idén, sőt mi több, a cég történetében még egyetlen alkotás sem produkált akkora PC-s rajtot, mint a Bungie multis FPS-e.
muki
8 éve, 4 hete és 7 órájaVisszanyerték az emberek bizalmát. Bár a Destiny 2 hát… Az meglep.
imperator
8 éve, 4 hete és 7 órájaAzért ez valahol igen szomorú.
ronalddo
8 éve, 4 hete és 4 órájaJól sikerült, gratula nekik!
totyak
8 éve, 3 hete és 6 napjaNem kétlem, hogy jó lett a játék, de tucat. Nem volt egy olyan konzol játék, vagy akár multiplatform játék, ami nem jön évente, egyedi, ötletes és kellemes játszani? Ez nagyon nem jó így.