Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár az előző generációs Cyberpunk 2077 semmilyen tekintetben sem nevezhető sikernek a CD Projekt RED szemszögéből, azonban Adam Kacinski, a csapat vezére a legfrissebb pénzügyi jelentéshez kapcsolódóan elmondta: az újgenerációs változatok szépítettek a helyzeten. Megtudtuk ugyanis, hogy a március végén lezárult negyedévben több mint 50 millió dolláros bevételük volt, ami közel 10 százalék emelkedés az egy évvel korábbi eredményekhez mérten, nettó bevételben pedig 16 millió dollárt jelent, amit a csapat elsődlegesen a Cyberpunk 2077 újgenerációs frissítésének köszönhet.
Kacinski a befektetőknek tartott események elmondta, hogy a nagy siker arra ösztönözte őket, hogy a jövőben ne csak javításokkal, hanem jelentősebb tartalmi frissítésekkel is szolgáljanak a Cyberpunk 2077-hez, hiszen láthatóan van rá igény.
mobydick
4 éve, 1 hete és 4 napjaAzzal nem volt annyi gond.
muki
4 éve, 1 hete és 3 napjaÖsszességében akkor is egy rohadt nagy szégyen az egész.
golem
4 éve, 1 hete és 3 napjaGondolom maximum a lelki békéjük helyreállításában segített ez valamit…
mordorer
4 éve, 1 hete és 3 napjaGondolom, miután vagyonokat fizettek vissza a vásárlóknak, meg a per elhallgatttatása sem lehetett két fillér. 😄