Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Közel sem úgy mennek manapság a Ubisoft dolgai, ahogyan az elvárható lenne, illetve ahogyan azt a cég korábban megálmodta, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalat profitja 14 százalékos visszaesést produkált, az eladások 5 százalékos csökkenése mellett. Ez kifejezetten gyenge teljesítmény, illetve messze elmarad a csapat által korábban várt eredményektől, ezért Yves Guillemot, a kiadó vezérigazgatója úgy döntött, hogy részben magára vállalja a felelősséget, és lemond fizetésének egy jelentős részéről, egészen pontosan a bónuszáról azért, hogy ezzel is megmutassa lojalitását.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Guillemot nem veszi fel a korábban kikalkulált bónuszt, mert a gyenge eredmények miatt ezt nem tartja helyén valónak, de azért aggódnunk így sem kell miatta, hiszen több mint 600 000 eurót vehet ki a cégből, ami alsó hangon is több mint 250 millió forintot jelent.
patrik94
3 éve, 6 hónapja és 3 heteSzerintem ez a minimum. 😄
vape
3 éve, 6 hónapja és 3 heteSzegénykém! xDxDxD
muki
3 éve, 6 hónapja és 3 heteGondolom milyen durván megvágták. 😄
ronalddo
3 éve, 6 hónapja és 3 heteGondolom mennyire megviseli.
mobydick
3 éve, 6 hónapja és 3 heteJaj de lojális az emberünk.
mordorer
3 éve, 6 hónapja és 3 heteIndítsunk neki gyűjtést.