Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gyakorlatilag egyik napról a másikra vált meghatározó piaci szereplővé a játékiparban az Embracer Group, akik nem elég, hogy felvásároltak több nagy csapatot és franchise-t - a Tomb Raider is náluk kötött ki -, most kiderült, hogy a játéktörténelem megóvására is nagy figyelmet szentelnek majd. Kiderült ugyanis, hogy a kiadó megalapította az Embracer Games Archive-ot, ami egy különleges kezdeményezés, lényege pedig, hogy a cég minél több eredeti videojátékot, konzolt és kapcsolódó kiegészítőt gyűjtsön össze, illetve őrizzen meg az utókor számára azért, hogy a történelem ezen darabkája soha ne menjen veszendőbe.
Az EGA gyűjteménye már most több mint ötvenezer darabból áll, és egy óriási páncélteremben került elhelyezésre, azonban a gyűjtemény teljesen zárt, senki sem látogathatja, és ezen nem is szeretne változtatni a csapat, munkájuk kizárólag értékmegőrző jellegű.
mordorer
3 éve, 7 hónapja és 3 heteMenő lehet.
mobydick
3 éve, 7 hónapja és 3 heteDe jó az ilyen. Tényleg meg kell védeni ezt is.
golem
3 éve, 7 hónapja és 3 heteKomoly szoba lesz. 🙂