Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Izgalmas pletykák bukkantak fel a Cinelinx oldalán, akik előszeretettel közölnek saját kútfőből merített szóbeszédeket, ezáltal most is bánjunk óvatosan az elhangzott információkkal, melyek szerint a Disney-nek elege lett az EA bénázásából a Star Wars-játékok kapcsán. A lap közelebbről meg nem nevezett forrásokra hivatkozva ugyanis arról írt, hogy a Disney már megkezdte a tárgyalásokat az Electronic Arts-szal arról, hogy elveszik tőlük a Star Wars-játékok fejlesztésének kizárólagos jogát, ergo más kiadókat is feljogosítanak arra, hogy kipróbálják magukat.
A magazin szerint a Disney már le is ült elbeszélgetni a Ubisofttal és az Activisionnel annak érdekében, hogy szálljanak be a buliba, de hogy ezek a tárgyalások milyen kimenetellel zárultak, az egyelőre nem derült ki pontosabban.
Ami viszont egy kicsit alapozottá teszi a híreket, hogy az EA valóban nagyon felelőtlenül bánik a Star Wars-jogokkal, hiszen hiába állítottak rá egy halom csapatot a munkára, a Star Wars: Battlefront-on kívül eddig még csak projektek törléséről hallottunk. Kíváncsian várjuk mi lesz ebből!
fighterlaci
8 éve, 6 hónapja és 32 perceNa ez egy kiváló húzás lenne! 🙂
muki
8 éve, 6 hónapja és 29 perceAz de durva! 😮
totyak
8 éve, 5 hónapja és 4 heteUbi kezébe sem adnám, csak azért, mert most betaláltak egy Assassinnal.
patrik94
8 éve, 5 hónapja és 4 heteHajrá, nagyon jó lenne ha normális kezekbe kerülne.
kylx
8 éve, 5 hónapja és 4 hete#kep#https😕/cdn.iwastesomuchtime.com/86201711371983106.jpg#kep_vege#
rdave
8 éve, 5 hónapja és 4 heteNa igen! XD
warriorautobot
8 éve, 5 hónapja és 4 heteAz EA-nek is kell már a pofáraesés, hogy észhez térjenek. 😄
ryuthestar
8 éve, 5 hónapja és 4 heteAzért szerintem nem annyira rossz az Ubi, mint mondjátok…jó játékokat csinálnak és már talán nem annyira bugosak.(AC, Far Cry, Crew, Tom Clancy’s játékok+ nekem a WD is bejött)