Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár egyelőre még a negyedik résszel is adós nekünk a Bioware, azonban Mike Laidlaw, a sorozat egyik első embere a minap arról beszélgetett a rajongókkal, hogy már konkrét terveik vannak az ötödik részhez is. Mike szerint már ötletek és egy tervszintű forgatókönyv is a rendelkezésükre áll, mert mindig legalább két részre előre gondolkodnak, ami persze nem jelenti azt, hogy a jövőben biztosan kapunk folytatást.
Bár egy Dragon Age 4 esélye elég valószínűnek tekinthető, hiszen erről korábban többször is beszélt már a Bioware, ellenben az ötödik rész érkezése azért nyilván nagyban függ a negyedik sikerétől és fogadtatásától is. Persze ettől még jó tudni, hogy a Bioware ennyire előre gondolkodik.
muki
8 éve, 5 hónapja és 1 heteEz már csak azért is jó mert legalább a mostani rész is annak szellemében készül, mi lesz a folytatásban.
patrik94
8 éve, 5 hónapja és 1 heteJó nekik. Elmondhatnák. 😄
imperator
8 éve, 5 hónapja és 1 heteMár a második rész óta nem igazán tudják hogy mi legyen benne. 🙁
totyak
8 éve, 5 hónapja és 1 heteAkkor ők jó 5-6 évre előre gondolkodnak, ami azért felesleges, mert ki tudja addig még mi minden fejlődik a játékiparban. Lehet, mire odaérünk, dobhatják a kukába az egész tervet.