A műsort a már nagyon régóta várt Final Fantasy VII Remake nyitotta, egészen konkrétan egy gyönyörűséges, ugyanakkor rövidke CG videó képében, majd besétált Yoshinori Kitase, az alkotás producere. Egy tolmács is érkezett az oldalán, hogy megértsük mi is, mit mond, szavaiból pedig kehettük, hogy két blu-ray lemezt megtölteni képes tartalommal bír az újrakeverés. Kevés gameplayt láthattunk az E3-on, ellenben a Final Fantasy VII Remake-ből megkaptuk az adagunkat, és bizony még a vártnál is lehengerlőbben fest a harc. Kommentár társaságában vezettek végig rajta minket, hogy miként működik az újradolgozott harcrendszer, így fókuszt kapott az időmegállításra alkalmas Tactical Mode is, mely során képességek között választhatunk, tárgyat használhatunk fel stb.
A csapatunkban lévő karakterek között egy gombnyomással válthatunk (ezt egy régi ismerőssel, Barrettel prezentálták), de természetesen kioszthatjuk a parancsokat, hogy ki mit csináljon, ha inkább egy szereplővel maradnánk egy-egy ütközet során. Gyorsgombokra helyezhetjük a képességeinket, így a szélsebes csaták szerelmesei is ki lesznek szolgálva, majd kaptunk egy vaskos (értsd: NAGYON VASKOS) boss harcot, hogy lássuk, mire számíthatunk a nagyobb dögök legyakásánál. Imádjuk minden képkockáját!
allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen>
A következő üdvrivalgást Tetsuya Nomura, a játék rendezőjének megjelenése váltotta ki, aki felvezetett egy új trailert. Ugyebár nemrégiben lejátszottak egy rövidke előzetest egy Final Fantasy koncerten, ami szállította a megjelenési dátumot is, ám most egy kibővített verziót mutatnak nekünk, a végén pedig a megjelenési dátum ismét megvillant: 2020. március 3-a. A hangulat már most tetőfokon, mi lesz itt a továbbiakban?!
allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen>
Folytatjuk a műsort a Life is Strange 2-vel, amihez egy olyan videót rittyentettek, amivel még annak a kedvét is meghozzák a játékhoz, aki egyébként viszolyog a Dontnod munkájától. Imádnivaló, érzelmes, ahogyan azt a Dontnodtól már megszokhattuk, viszont semmi többet nem kaptunk egy kis kedvcsinálón kívül.
allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen>
A Final Fantasy Crystal Chronicles Remastered érkezik mobilokra, amiről a Square Enix egy trailer formájában emlékezett meg. Rétegjáték, azonban hatalmas rajongótábora van, így sokan örülni fognak ennek is. Az Octopath Traveller PC-s debütálása egy jó ideje köztudott, mellyel kapcsolatban szintén egy rövid videóval hívta fel a figyelmet a Square Enix, hogy bizony már bezsákolható a játék a platformon. Semmi extra, csak egy kis önpromó.
A The Last Remnant Remastered villant meg pár rövid snittre, azonban az igazi gyomros ekkor jött: azonnal megjelent a játék, így a Switch tulajok nyugodtan lecsaphatnak az alkotásra. Kellemes meglepetés!
allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen>
A konferencia az egyedi látványvilággal felruházott Draqon Quest Builders 2-vel pörgött tovább, mely egy színes-szagos trailer formájában igyekezett hírverést csapni a szoftvernek. Néhány gameplay jelenet is becsusszant, így láthattuk, hogyan fog festeni mozgás közben a cím, és már most zseniálisnak ígérkezik, ergo érdemes lesz a későbbiekben odafigyelni rá. Építkezés, kraftolás és megannyi harc vár ránk, no meg élelmiszer termesztésére és aratására is lehetőségünk lesz, valamint fókuszba került a többjátékos módozat is. Méltó kihívója lehet a Minecraftnak, meglátjuk, hogyan szuperál a végleges szoftver, mely július 12-én jelenik meg PS4-re, de már június 27-én kiadnak egy demót a PS Store-ra.
allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen>
Hogy micsoda? még több Dragon Questet hiányolt valaki? Itt van nekünk az elképesztően hosszú címmel megáldott Dragon Quest XI - Echoes of an Elusive Age Definitive Edition S, ami ősszel robog be Nintendo Switch-re.
Rövid montázs a Square Enix korábbi játékairól, kvázi hogy megvillantsák az utóbbi évek portfólióját, ami tökéletes egy kávé szünetre. Sor kerül viszont a 2020-as tartalom felvezetésére is, ebben a blokkban pedig egy autós játékot kezdenek felhype-olni, ami az árkád korszak klasszikusaira emlékeztet minket. Felülnézetes versengés, ahol tényleg csak az számít, milyen stratégiával vesszük be a kanyarokat. A Circuit Superstars 2020-ban jön, PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re.
allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen>
Röpke kitekintés a Battalion 1944-re, majd a Square Enix Music promójával megy tovább a program, amivel nyugodtan hallgathatjuk a kiadó játékainak jellegzetes zenéit. Aki eddig meg akarta ezt oldani, talált rá módot, de most már ilyen lehetőség is van rá.
Gőzerővel darálja tovább a stúdió a játékokat, gyakorlatilag fellélegezni sincs időnk, és máris a Kingdom Hearts 3 Re:Mind DLC-jének előzetesét vizslatjuk, ugyanazt, ami már korábban kiszivárgott.
Ismét tombol a közönség (jó értelemben, nyilván), a Final Fantasy XIV Shadowbringers kiegészítője van a terítéken. A szintsapka 80-ra nő, megannyi új tartalmat kapunk, friss sztoriküldetésekre számíthatunk és még New Game+ is berobog. Kaptunk egy launch trailert is, pont időben még a július 2-ai premiert megelőzően. A hangulat itt már a tetőfokra hág a közönség soraiban, az izgatottság sosem látott méreteket ölt.
allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen>
A Techland a következő delikvens, akiknek az új játékát, a Dying Light 2-t ugyebár a Square Enix fogja kiadni. Néhány parkour jelenet, semmi különösebb látnivaló, majd zárul az egész a 2020 tavaszra kitűzött megjelenéssel.
Nyugatra érkezik pár Square Enix játék, például a keleten nagy sikernek örvendő, a döntéseinken alapuló Romancing Saga 3 és a a SaGa Scarlett Grace Ambitions, amikről csak annyit tudunk, hogy hamarosan jönnek.
A War of the Visions: Final Fantasy Brave Exvius folytatja a sort, ami egy új mobilos játék lesz a csapattól. A megjelenés még idén várható, iOS-re és Androidra. A People Can Fly mutatkozik ezután, azaz a Bulletstorm és a Gears of War Judgment fejlesztőcsapata, akik az Outriderst rántják elő a kalapból. Egy CG előzetessel van dolgunk, azonban kapunk egy képet róla, hogy nagyjából hogyan kell elképzelni ezt a sci-fi/akció játékot. A hatalmas zúzások már most borítékolhatóak, remélhetőleg a csapat jól ismert harcmechanikáival megspékelve. A megjelenés 2020 nyarára lett kitűzve, PS4-re, Xbox One-ra és PC-re.
allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen>
A stúdió fejese sétál elő, aki egy rövidebb monológ után közli, hogy idén télen fogunk többet látni a címből, majd a fejlesztők magyarázzák, hogyan készült az Outriders. Elmondják, hogy a gunplay fantasztikus lesz, a fegyverarzenál is izmos lesz, valamint a világ is meglehetősen is izgalmas lesz, no meg a kooperatív lehetőség sem marad el - hárman lehet zúzni majd a rosszarcúakat egyszerre!
allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen>
Az Oninaki című játékból kapunk néhány jelenetet, majd egy 2019. augusztus 22-ei premierdátumot, PS4-re és Switchre. Ezután Igen érdekes felirattal vezetik fel a következő bejelentést, miszerint egy, a rajongók által régóta várt dolog következik: az eredeti Final Fantasy VII élmény is ellátogat a kurrens generációra egy Remaster képében, ami még idén megjelenik PS4-re, PC-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre.
Az igazi nagyágyú viszont csak ezután következik: a Bosszúállók-játék jön, a Marvel's Avengers, és egy irtó hangulatos előzetessel csigáznak fel minket. Minden Bosszúálló megmutatkozik, bőségesen látunk zúzást, a játékmenetből is kapunk villanásokat, a Marvel-mozikra jól ismert humor is jelen van, miközben a világot fenyegető veszély sem marad el. Láthatóan minden Bosszúálló-tag irányítható lesz, és egy kifejezetten drámai felütéssel indul a játék, miszerint a Bosszúállók elbuktak, és megannyi embert halálba küldtek. Öt évvel később az ügyeletes gonosz megtámadja a Földet, és a szétszakadt Bosszúállóknak fel kell venniük vele a harcot - igen, ez egy teljes mértékben egyedi sztori, amit korábban még nem láthattunk a képregényekben és a filmekből, így lesz miért izgulnunk!
allow="autoplay; encrypted-media" allowfullscreen>
A játékot hegesztő Crystal Dynamics fejlesztői sétálnak elő, hogy kicsit beszéljenek a Marvel's Avengersről, és ismét kiemelik, hogy egy filmszerű akciójátékot kapunk. Lesz négyfős kooperatív mód is, de egyedül is nekivághatunk a nagy kalandnak. Elmondják továbbá, hogy a játékbeli karaktereket egyedi módon közelítették meg, így például Sólyomszemet nem is látjuk a csapatban, de Vasember, Amerika Kapitány, Hulk, Fekete Özvegy és Thor jelen van. A bemutatott átvezetők valóban nagyon kidolgozottnak ígérkeznek, a játék filmszerű mivolta nem is kérdéses.
Rövid videó következik a hősöket játszó színészekről, köztük Troy Baker, aki Hulkot fogja megformálni, sőt Tony Starkot Nolan North formálja meg, így a stáb terén is egyesülnek a nagy nevek, ami megint csak egy szédületesen izgalmas adalék. A fejlesztők megosztják a közönséggel, hogy a megjelenés csak a kezdet, idővel friss tartalmak kerülnek a címbe. A választható karakterek palettája növekedni fog, személyre szabhatóak lesznek, és ami a legjobb: minden ilyen bónusz kontent teljesen ingyen és bérmentve érkezik. Sőt, kitérnek rá, hogy nem lesz pay-to-win a játék, és a loot boxok is kimaradnak, amiért aztán megint vastapsot kapnak a közönségtől. PS4-re, Xbox One-ra, Stadiára és PC-re jön a játék, PlayStationre pedig exkluzív tartalmak várhatóak, például korai béta hozzáférés többek között. Nem elég? Akkor álljon itt a megjelenési dátum: 2020. május 15-én jelenik meg a Marvel's Avengers.
Ezzel zárult a Square Enix idei konferenciája, ami egy kifejezetten pörgős, remek felhozatallal bíró eseményként tudható be. Az eddigi talán legjobb konferencia volt idén, hozták az elvártat, sőt még meglepetéseket is szállítottak!