Bár tudjuk jól, hogy listánk gyakorlatilag megvalósíthatatlan, egy olyan fikció, mintha a Jézuskának írnánk levelet azzal a kívánsággal, hogy minden ember kapjon egy ingyen PS5-öt, de ez most itt nem arról szól, hogy mit lehet megvalósítani és mit nem, sokkal inkább a legféltettebb vágyainkról, melyek akár valóra is válhatnak.
Egy részüknek legalábbis igen jó esélye van, még ha nem is exkluzív kezdőcímként, hanem később, de mindenképpen még a rajt után nem sokkal. Lássuk, hogy számunkra melyek lennének a legideálisabb nyitócímei a PS5-nek!
Naná, hogy rögtön belecsapunk a kellős közepébe, és egy olyan őrültséggel nyitjuk meg a listánkat, ami több szempontból is kizártnak tekinthető, a PS5 kezdőcímeként pedig pláne nem valósulhat meg. Példának okáért a Silent Hill jogai a Konaminál vannak, ha tehát lesz is folytatás, az multiplatform lesz.
Másrészt Kojima bár biztosan készít majd horrorjátékot egyszer, és az tutira verni fogja az összes eddigi Silent Hill-t, de hogy az kezdőcímként még nem készülhet el, az biztos. Ellenben a hajunkat letennénk tőle!
Egy kicsit nagyobb esélye van annak, hogy folytatással gazdagodik már a nyitányra a Ratchet & Clank-sorozat. Az Insomniac Games már amúgy is a Sony kötelékébe tartozik, és eddig még nem igazán volt generáció, amihez nem szolgáltattak volna nekik kezdőcímet, elég csak a 2006-os Resistance: Fall of Man-re gondolni. (Apropó, a Resistance-sorozat folytatása is jöhetne...) Most egy Ratchet & Clank-nak lenne nagyon itt az ideje, bár félő, hogy pár hónapon belül nem sikerül letenniük az asztalra.
Persze érdemes idetenni egy másik kívánságunkat is, ha már az Insomniac Games-t szóba hoztuk, ez pedig nem más, mint a Spider-Man 2. A PS4-exkluzív Pókember-játék ugyanis elképesztő sikert aratott 2018-ban, és butaság lenne nem elkészíteni hozzá egy folytatást annak ellenére is, hogy erre nem sok esélyt látunk alig 2 év leforgása alatt. Persze így is nagyobb esélye van, mint annak, hogy valami újdonsággal jöjjenek elő a srácok.
Érdemes körülnézni a Guerrilla Games háza táján is, ha a PS5 exkluzív kezdőcímeit kutatjuk, hiszen a csapat bizony a Killzone-sorozattal alaposan végigkísért már három generációt, PS4-en pedig sikerült elindítaniuk egy nagyszerű újdonságot is Horizon Zero Dawn címmel.
Őszintén képtelenek vagyunk arra, hogy különbséget tegyünk a kettő között abban a tekintetben, hogy melyiket szeretjük jobban, de magunk között szólva egy Killzone-játéknak azért nagyobb esélye van - tekintettel arra, hogy a Horizon Zero Dawn alig három évvel ezelőtt jelent meg, míg a Killzone Shadow Fall már hét.
Biztosak lehetünk benne, hogy a Bluepoint Games sem marad ki a sorból, ha a PS5-ös címekről van szó, és elég nagy a valószínűsége annak, hogy kezdőcímet fejlesztenek, ami nagy valószínűséggel egy újabb remake lesz a sorban. Merthogy a srácokhoz köthető a Shadow of the Colossus és a Gravity Rush feldolgozása, de az Uncharted: The Nathan Drake Collection szintén az ő munkájuk volt.
Ebből kifolyólag gyakorlatilag bármilyen PS1-es, PS2-es vagy PS3-as cím újragondolásával előrukkolhatnak, és bármi is legyen az, biztosak lehetünk benne, hogy szuper lesz. A korábbi munkáik alapján legalábbis tuti!
A PS4-exkluzív God of War elképesztő sikere után gyakorlatilag komplett őrültség lenne most parlagon hagyni a legendás szériát, hiszen a Sony Santa Monica már egy ugyanolyan minőségű epizóddal is képes lenne óriásit robbantani, pláne akkor, ha az ráadásként kezdőcím lenne.
Erre minden esélye megvan az alkotásnak, hiszen az időszerűség tekintetében a God of War 2 pont beékelődhetne a PS5 indulására, és magunk között szólva ennél nagyobb durranást a Sony alig tudna most összehozni a régebbi címei kapcsán.
Noha nagyobb valószínűsége van valami újdonságnak, de mivel két aktív csapatból áll a Naughty Dog stúdiója, nem tartjuk kizártnak, hogy a Sony kisajtol belőlük is egy kezdőcímet a PS5 indulására, amivel kapcsolatban alighanem az Uncharted 5 lenne most a legaktuálisabb.
Ennek az oka leginkább az, hogy ehhez fogható Tomb Raider-szerű élmény aligha van még egy a piacon, de azért elég nyomós okot jelent az is, hogy a háttérben készül egy mozifilm, és azt megalapozni egy új játékkal, igencsak jó döntés lenne, hiszen vinnék miatta a konzolt, mint a cukrot.
A listán az egyetlen játék, amire majdnem 100 százalékos bizonyossággal merjük állítani, hogy ez bizony meg is jelenhet kezdőcímként, nemcsak a piszkos fantáziánk szeretné odalátni a nyitójátékok listájára. A Gran Turismo 7 ugyanis már nyílt titokként készül egy ideje, a napokban pedig még szivárgások is színesítették a palettát, szóval ha valamiben, akkor a legendás autószimulátor folytatásában szinte teljesen biztosak lehetünk.
Ezek lennének hát azok a játékok, amik a mi ultimate toplistánkon szerepelnek a PS5 indulásakor. Neked milyen tippjeid vannak az új konzol nyitócímeivel kapcsolatban? Szerinted lehet még olyan játék is, amit be sem jelentettek, és meglepnek minket majd vele?