Ezek voltak a gamescom 2018 legnagyobb bejelentései - szerintünk

2018. szeptember 02.
69.0421
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Idén is magunk mögött hagytunk egy gamescom expót, és bár folytatódott az évről-évre jellemző csökkenő színvonal, ellenben akadt azért pár bejelentés, ami sikeresen levett minket a lábunkról. Mindez annak fényében különösen nagy meglepetés, hogy egyetlen kiadó sem tartott konferenciát, egyedül a Microsoft részéről kaptunk valami hasonlót, de az sem tartogatott nekünk különösebb meglepetéseket.


Ezt leszámítva azonban nem telt eseménytelenül a kölni expó, sőt mi több, volt néhány olyan pillanat, ami kellemesen meglepett minket, éppen ezért össze is dobtunk nektek egy cikket arról, hogy szerintünk melyek voltak a gamescom 2018 legnagyobb bejelentései. Listánk persze teljesen szubjektív, ezáltal meg sem próbáltunk mindenki kedvére tenni, de igyekeztünk tényleg a legnagyobb meglepetésekre hagyatkozni. Lássuk!



1. Visszatér a The Settlers-sorozat

A The Settlers-sorozat gyerekkorunk egyik meghatározó stratégiája volt. Rommá játszottuk a második rész demóját, melyet egy nagy nehezen beszerzett Incubation lemezen rejtettek el a Blue Byte emberei, majd madarat lehetett volna fogatni velünk, amikor pár évvel később be tudtuk szerezni a hármas epizódot, a szerelem pedig azóta is tart, kár hogy az utóbbi pár évben eléggé plátói volt, hiszen nem kaptunk The Settlers-játékot már évek óta. Ez a helyzet azonban nemsokára megváltozik, hiszen nem elég, hogy megkapjuk a korábbi részek felújított változatait, mindemellett még egy új rész is készülődik a háttérben.



2. Jön a Desperados III

Hasonlóan nosztalgikus élményekről tudunk beszámolni nektek a Desperados-sorozat kapcsán is, melynek szintén a kölni gamescom expón jelentették be régóta várt harmadik epizódját. Bár egyelőre nem tudni még, hogy mit várjunk, lévén a jogok a THQ Nordic-hoz kerültek, akik a Shadow Tactics: Blades of the Shogun fejlesztőinek adták a munka oroszlánrészét. Az első trailer minket meggyőzött, a hangulat a helyén lesz, és ha nem is csinálnak mást, csak a taktikus vadnyugati játékmenetet modern köntösben tálalják, mi már elégedettek leszünk.



3. Még idén megkapjuk a Mutant Year Zero: Road to Eden-t

Bár nem friss bejelentés, hiszen ismertük egy ideje, azonban a kölni események alkalmából hullt le a lepel arról, hogy még az idén megkapjuk a Mutant Year Zero: Road to Eden-t, a Funcom legújabb alkotását, mely a korai Fallout- és XCOM-játékok nyomdokain haladva egy rendkívül érdekes taktikai szerepjáték lesz, benne egy harcos vadkacsával és vaddisznóval, akik a poszt-apokaliptikus Földön robotok ellen indulnak csatába. December 4-én jön, lehet jegyezni!



4. The Dark Pictures címmel szuper horrort készítenek az Until Dawn alkotói

A Supermassive Games-től nem igazán vártunk semmit a kölni gamescom expón, azonban mégis sikerült jól meglepniük minket, méghozzá egy az Until Dawn nyomdokain járó horror-thrillerrel. A The Dark Pictures címre keresztelt alkotás egy antológiának ígérkezik PC-re, PS4-re, valamint Xbox One-ra, és több különálló történetből tevődik majd össze, melyek közül az első Man of Medan címmel már jövőre érkezik. Ebben pár fiatal egy kis hajókirándulásra indul egy világháborús roncs felkutatásának érdekében, azonban valami nagyon balul sül el.



5. A GeForce RTX technológia mindent letarol

Bár nem játékbejelentés volt, azonban az Nvidia így is mindenkit kellemesen meglepett azzal, hogy megmutatta legújabb, Turing architektúrán alapuló videokártyáit, melyek a Ray Tracing technológiát hozzák magukkal a piacra a jelentősebb grafikai tuning mellett. Kaptunk jó pár látványos bemutatót, az állunk is leesett, de igazi sokkhatás akkor ért minket, amikor megtudtuk az árakat, hiszen jó pár havi fizetést kell félretennünk ahhoz, hogy egy ilyen kártyát a gépünkben tudhassunk.
6 hozzászólás

VaPe

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Settlers!!!

válasz erre

Mordorer

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Sajnos kb ennyi volt a gamescom idén. Mást nem is lehetne kiemelni.

válasz erre

Direktor

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Csak a Desperados! mosolygó smiley

válasz erre

Vidoros

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Sajnos kb ennyi is volt az összes említésre méltó esemény a rendezvényen. röhögő smiley Évről évre egyre ****abb az is.

válasz erre

muki

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Desperadosnak nagyon örülök, a The Dark Pictures pedig már most várós!

válasz erre

C64 fun

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Egyértelműen a Settlers a legnagyobb öröm nekem! mosolygó smiley

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
gamescom 2018
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja