Épp ma volt egy környéki focibajnokság, amin az iskolák indulhattak. Mi is indultunk és én is belekreültem a csapatba. Úgy informált tanbá, hogy 5+1 fővel játszhatunk a pályán, de ehelyett csak 4+1-ben játszhattunk és eléggé fárasztó volt. Sokat cseréltünk, amíg nem ment el telefonálni enni inni (stb.) tanbá. Ezzel a cserélhetőség is megszűnt, mivel neki kellett bejelentenie a cserét. Ezek miatt, eléggé megfáradt a végére a csapat és csak az 5. vagy a 6. helyen végezhettünk a nyolcból. Reggel 7 rától nyomtuk és eléggé meg is pörgettük, csak hát tanbá nemigen volt jelen, szabadrúgásnál is minekünk kellett eldöntei hogy ki rúgja stb. Aztán jöttek az „örök ellenségek”, szinte a mellettünk lévő suli. Felálltunk, mivel itt volt az elején ordibált cseszegetett cserélt. A közepe felé elment, és mivel fáradtak voltunk, alig tudtunk már játszani. Cserélni kellett volna nagyon dehát nem volt itt, és nem mehettünk be. A végére 1-1 lett az állás és büntetőkkel döntöttük el, hogy ki lesz az 5. illetve 6. „Na végre itt az edzőnk” kiálltottak fel a csapattársak. Vártunk még 1 percet, mert leállt beszélgetni, és amikor ideért nem tudta mivan. Felvilágosítottuk mi, és eldöntötte ki fog rúgni. Aztán megint arrábvonult telefonálni. A végén kikaptunk 2-1re és szerintem ez teljesen a tesi tanárnak köszönhető. A díjkiosztóról még előbb elvitte a díjakt, és mi meg megvártuk a rendezményt:p.
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Sziasztok!
dorcika
16 éve, 1 hónapja és 4 órájaIsmerős, foci terén is… 😉
marco
16 éve, 1 hónapja és 4 órájaHmmm, aranyos tanár.🙁
szita2
16 éve, 1 hónapja és 1 órájaJó fej egy ember
horiahun
16 éve, 1 hónapja és 58 perceJa aztán meg minket cseszett le😛
tibit
16 éve, 4 hete és 1 napjaNem gondoltam volna Hori, hogy a gép mellett a focira is jut időd! Örülök, hogy nem vagyok magam focis. 😉
Gondolom terem fociról van szó??! Vagy ahogy újonnan szokták emlegetni, futsal!
raiden
16 éve, 4 hete és 1 napjaVan ilyen,és a legszebb,hogy még nekik áll feljebb..😛
horiahun
16 éve, 4 hete és 1 napjaTeremben nyomtuk, de előtte semmit sem gyakoroltunk tesi órákon, és még nyerni akart tanbá😛
skyman
16 éve, 4 hete és 1 napjaHát ez az alap h nem gyakoroltatnak. Amikro én voltma áltsulis akkor is ugyanez ment, semmi gyakorlás.ű
De ez már csak ilyen🙂
horiahun
16 éve, 4 hete és 1 napjaÉs azok akik megnyerték az a suli még ien időben is kijött futni, meg melegítőt adott nekik az edző stb.
protozoli
16 éve, 4 hete és 20 órájaEgy jobbhorog ballagás után 🙂
horiahun
16 éve, 4 hete és 5 órájamilyen igaz😄