Resistance

2010. május 31.
42.2411
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
coolajtar profilja, adatai
coolajtar
RESISTANCE
 

Üdvözlet ismét!!
Aki már hallott erről a névről hogy Resistance és az illetőnek köze van valamennyire a játékokhoz annak szerintem erről az angol szóról nem feltétlenül az ellenállás jut eszébe hanem egy remekmű.Az első része bevezetett minket történetileg hogy mi is történt.A második világháború idején jöttek a Chimera-k és letarolták az emberiséget.Csak kevesen élték túl.Ők voltak az ellenállás, és felvették a harcot a lényekkel.Dióhélyban ennyit az első részről.

A második rész pedig a méltó folytatása az első résznek.Ennyit bevezetéskép.
most pedig elmesélem a személyes tapasztalataimat illetve történetemet a Resistance játékkal.
2009 ben amikor megrendeltem a ps emet egyidőben megvettem a resistance 1. részét is mert igaz nem volt szerencsém kipróbálni előtte de csak jókat hallottam róla.Amikor elindítottam a játékot a történet magával ragadott.Film sztorinak is elsőrangú.Én nem szeretem a Medal Of Honor stílusú második világháborús játékokat.De itt az időpont ugyanaz de minden más.

A játéknak van egy egyedi feelingje.Itt gondolok például a környezetre,a katonák öltözékére,a játék hangulatára.Romos épületek,mindenhol Chimerák,ezt igazából nehéz leírni inkább kikell próbálni és mindenki megérti miről beszélek.Visszatérve amikor elindítottam a game-t grafikailag nemnyűgözött le annyira, de minden más kárpótolt érte.Már a játék elején bedobnak a mélyvízbe.Állandó kockapartneremmel felválltva ki is akasztottuk 2 nap alatt.easy normal hard super humant.Kivégeztük a gamet és lenyűgöző.A hangulata 10/10 es.Irányításilag hagy némi kívánnivalót de meg lehet szokni.

Az ellenfelek kidolgozottsága,a fegyverek,a környezet , a történet, minden el van találva.Azóta jópárszor végigvittem és nem lehet megunni.Kötelező darab.
Természetesen törekedtem arra hogy a második részét is beszerezzem de év vége felé mivel közeledett a karácsony nem tudtam megvenni.Kockapartnerem éppen az USA ban volt látogatóban.dec 25-én jött haza és hozta a meglepit.A Resistance 2-t.Megörültem neki, hisz kinem örülne egy ilyen ajándéknak?Beraktuk a gépbe, install...Install...Install...Még mindig install.Kb fél óra Install, és pár elszívott cigi után elkezdtünk morfondírozni azon hogy mivel amerikai cd , így lehet hogy else fog indulni.

Az okos kockák persze nem jöttek rá h ps3on nincs pal-ntsc.Szóval kemény 45 perc után elindult a játék.A történet onnan folytatódik ahol az első rész abbamaradt.Csak ezúttal nem angliában hanem amerikában kell darálni.A játék elején grafikailag betekintést nyerünk hogy mire is számíthatunk a játék folyamán.És elképesztő.Az első részhez képest grafikailag hatalmasat fejlődött.Hatalmas főellenségek amik minden Chapter végén várnak ránk.Itt gondolok felhőkarcoló nagyságú szörnyetegre például.

Játékmenetileg is nagyot változott de itt már sokkal modernebb minden.Néha a játék során olyan érzése van az embernek minntha a jövőben lenne nempedig a múltban.Változatosabb környezetek vannak az első részhez képest.város-erdő-mocsár-illetve hatalmas chimera közlekedési eszközök:)))Vannak új ellenfelek is.Pl predatorhoz hasonló láthatatlan szörnyek az erdőben.
Nem azt mondom hogy ez a legjobb játék mert vannak nálla jobbak is.Hisz tökéletes játék nemlétezik.

Itt is van egy két kissebb bug.Háttér néha csúnyácska.Egy két apróság van benne ami kifogásolható de ezeket leszámítva egy atom game.Hiányolom belőle a single campaign cooperativ módot.Az első részben ez benne volt.Mivel pár napja szereztem +1 joyt így nemrég kezdtük el az első részt ketten tolni.De én szívesen vettem volna ha a második részben is benne van ez.Van benne cooperatív csak éppen nem a játék történetét követi.Remélem a 3. részbe beleteszik ismét.Easy-Normal-Hard-Superhumant fokozaton pár hét alatt kivégeztük.Amikor kivégeztük a játékot a super humant fokozaton megkaptuk a trófeát is ami név szerint OMGWTFBBQ XD Szakadtunk egyet amikor elolvastuk:D:D Aki szeretne egy lövöldözős game-t ps3ra akkor annak kötelező darab mind2 része.Ennyit szerettem volna leírni erről a remekműről.
Üdvözlet!!
8 hozzászólás

coolajtar

16 éve, 4 hónapja és 8 napja

köszimosolygó smiley kíváncsi vagyok h az E3on bejelentik e a 3.részt.Imádkozom h így legyennyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

16 éve, 4 hónapja és 8 napja

[Tiltott felhasználó!]

sobykaa

16 éve, 4 hónapja és 8 napja

fain kis blog nekem is tetszik, habár én x360-os vagyok de volt már alkalmam kipróbálni ezt a játékot egy komámnál és tényleg nagyon jóómosolygó smiley

válasz erre

coolajtar

16 éve, 4 hónapja és 9 napja

köszi a dícséretet

válasz erre

coolajtar

16 éve, 4 hónapja és 9 napja

az bizony!mosolygó smiley

válasz erre

marco

16 éve, 4 hónapja és 9 napja

Tetszik a stílusod, jó kis beszámoló lett! Resistance nagy Istencsászárság, ez tény.

válasz erre

coolajtar

16 éve, 4 hónapja és 9 napja

köszi.remek game lett.vannak nálla jobb gamek is de engem nagyon megfogott a sztori, illetve a kivitelezés.medal of honor+quake beledobva a turmixgépbe.és az eredmény a resistance.

válasz erre

skyman

16 éve, 4 hónapja és 9 napja

Jo blog lettmosolygó smiley Én sajna nem élek ilyne konzollal, de ha lenne akkor biztos kiporbálnám ez a blog utánmosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profilja