Remélem sokak örömére úgy döntöttem rendezek egy kis nyereményjátékot aminek a díja a címben szereplő Killing Floor játékból egy steam példány. Na jó beérem azzal is ha egyvalaki örül 🙂
Aki nem ismerné röviden annyit róla, hogy egy csapat alapú túlélő horror ahol zombi szerű szörnyek és egyéb dolgok nehezítik meg az ember életben maradását. A játék egyetlen célja, hogy minél tovább talpon maradj. 10 hullámban jönnek a szörnyek a végén pedig egy elég brutális ellenség aki láthatatlanná tud válni, ott teremhet bárhol, nagyon nehéz megölni viszont könnyű a keze általa meghalni 🙂
A játék lényege a nyereményhez kapcsolódik. A következő kérdésre kell adni a legkreatívabb választ:
Hogy nyírnál ki egy zombit?
Ötletes válaszokat várok. Ilyet például, hogy „Berakok neki egy Justin Bieber számot és megvárom, hogy végezzen magával”.
(A nézeteltérések elkerülése végett leszögezném, hogy a fenti mondat csak egy példa semmi bajom az említett előadóval. Noha nem nagyon hallgatok tőle zenét az tény :))
A játékban mindenki részt vesz aki a lenti fórumban közli az ő verzióját és, hogy ki nyer azt is ti döntitek el az alapján, hogy melyik hozzászólás kapja a legtöbb „kesztyűt”.
A játék és a szavazás holnap éjfélig él (2012.03.02 11:59:59 + 1 másodperc)! Holtverseny esetén (zombis játék… holt verseny, értitek? haha ;)) pénzfeldobással fogok dönteni 🙂 Tudom nem túl kreatív, de ez van 😀
A nyereményjáték ötletért köszönet illeti jezzahun-t!
A nyeremény linkje:
http://store.steampowered.com/app/1250/
Győzzön a legötletesebb zombigyilkos!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteHehe, ez nagyon nagy!🙂
Én egyszerűen ölnék meg egy zombit, tükröt tartanék elé.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 hetemegetetnem a tobbi zombival
marco
13 éve, 10 hónapja és 3 heteHmmmmm, ötletes.🙂 És végre egy nyereményjáték, amin én is részt vehetek!😄
De nem teszem, viszont kíváncsi vagyok az agymenésekre!🙂
bettyone
13 éve, 10 hónapja és 3 heteszéééép😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteEgyszerű kivégzés lenne. Üres szobába be, kézigránát neki és annyi.
marco
13 éve, 10 hónapja és 3 heteAm játékon kívül:
Halálos mérget injekcióznék magamba és hagynám hogy egyen belőlem.😄
neurotic
13 éve, 10 hónapja és 3 heteA zombi nem eszik zombit. Ülj le fiam egyes! 🙂 Egyébként most felmerült egy probléma, hogy a vendég-ként regisztrálókat nehezen tudom azonosítani a nyeremény átadása szempontjából 🙂 Legyen az, hogy aki nem regisztrált legalább valami elérhetőséget adjon!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteha nyerek, kuldok adatot.🙂
bettyone
13 éve, 10 hónapja és 3 hetevagy regisztráljon XD
neurotic
13 éve, 10 hónapja és 3 heteHa lenne szuicid különdíj akkor azt nyerné az ötlet 🙂, de azért ez mégis egy túlélő horror játék 😄
neurotic
13 éve, 10 hónapja és 3 heteMár előre látom a 42 db levelet amiben mindenki azt írja, „Szia! Én vagyok az a vendég aki nyert!” 🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteLeönteném savval, túlélné, megégetném, túlélné, átdöfném a szívét – nincs neki.
Így marad a kiéheztetés. Addig rohanok előtte amíg el nem fárad.😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteadnék neki egy androidos mobilt vagy egy szifont és mondanám hogy telefonáljon vele. leugrana a hídról.
kekmedve
13 éve, 10 hónapja és 3 heteAz anyósom elé vetném. Bármelyikük is győz, én csak nyerhetek!😄(gondolom azért sejted, ki a chance-osabb) 😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteLeültetném a boxom elé. A rrd-től hülyét kapna másodpercek alatt.
cpt_nihil
13 éve, 10 hónapja és 3 heteKözölném vele, hogy az emberi hús fogyasztása több szempontból sem fér meg a morális normákkal, mindamellett rendkívül egészségtelen…
És amikor ezen eltöpreng, megeszem 🙂
fabre
13 éve, 10 hónapja és 3 heteAzért sunyiban odaszúrtál jezzának… IGAZI nyereményjáték.😄
kekmedve
13 éve, 10 hónapja és 3 heteAkkor itt nem csak leszavazást és oltást lehet nyerni?😄😄😄
neurotic
13 éve, 10 hónapja és 3 heteEz nem odaszúrás akart lenni, csak nyomatékosítottam, hogy ez most nem kamu vagy poén. De az ötlet tényleg tőle van, hogy végül mégis jól süljön el ez a hülye poén. Ami nem igazán volt vicces. Szóval ne piszkáljátok mert neki köszönhetitek ezt a nyereményjátékot! 😉
maniac
13 éve, 10 hónapja és 3 heteA játékon kívül: Minek megölni a zombikat? 🙂🙂🙂🙂 Én szeretnék megsimogatni egyet!🙂🙂🙂
(Egyébként tuti a blog és az ötlet!🙂)
red
13 éve, 10 hónapja és 3 heteMiután megölted, attól még simizheted eleget, a kettő nem zárja ki egymást. 😄 Nem utolsó sorban, bunkózásodtól úgy is megfeküdne… 😄 (RED szintén játékon kívül, plusz egy zöldmancs a bloghoz)
fabre
13 éve, 10 hónapja és 3 heteJahh, okés.😉 Elsőre nekem igy esett le. Am jófejség tőled és jezzától is az volt, hogy csináltatok nyereményjátékos blogot, de egy kicsit túlzó az, hogy „köszönhetitek”. Nem mindenki vesz ebben a játékban részt.🙂
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 3 heteFú én ezért ringbe szállok!🙂
Zombit úgy írtanám ki, hogy az előző blog szerzőjét, jezzahunt rászabadítanám. Max 5 percet adnék a dolognak…
totyak
13 éve, 10 hónapja és 3 heteÉn levenném a cipőmet és a képébe nyomnám, majd pluszba még rá is lehelnék. A szag egyből szétmarná szerencsétlent 😄
fabre
13 éve, 10 hónapja és 3 heteEz nekem is megfordult a fejemben.😄
skyman
13 éve, 10 hónapja és 3 heteTennék le egy csomó virágot amik tűzgolyókat, meg mindenféle speciális lőszereket lőnének ki, így nyírva ki a zombikat, valahogy úgy mint a plants vs zombiesba _D
skyman
13 éve, 10 hónapja és 3 heteAkkor ha te nyersz, akkor kijelentkezek és vendégként leírom az adataimat 😛
Na jó, természetesen csak vicceltem 🙂
neurotic
13 éve, 10 hónapja és 2 heteNa alakul ez emberek 🙂 Emlékeztetőül elmondom ismét, hogy ti szavazzátok meg a győztest úgyhogy tessék lapozgatni és a jó ötleteket díjazni!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 hetePirospozsgás arcom úgy ragyog mint a nap, a zomnik meg nem bírják a napot, így egy egyszerű vigyorral leterítem őket.🙂
jezzahun
13 éve, 10 hónapja és 2 hetehát köszönöm hogy én adtam az ötletet,nekem nem jött be,te csak jobb dolgot ajánlasz fel…Én alapból nem jelentkezek mert megvan,ezt meghagyom más játékosnak… lehet hogy egyszer játszunk is.. bár az vicces hogy csak úgy kidobsz 15 eurót az ablakon… látszik dögivel van pénz…
braddock
13 éve, 10 hónapja és 2 heteÉn csak simán letépném a kezét és azzal verném agyon!
jezzahun
13 éve, 10 hónapja és 2 hetesajnos amiket ti leírtok annak a háromnegyede tuti lehetetlen lenne a játékban.. csak lősz és kész! nincs egy Dead island féle fejreugrás,vagy mortalos kivégzés.. szóval… lősz és csapatban maradsz… ennyi
neurotic
13 éve, 10 hónapja és 2 heteA feladat nem az volt, hogy a játékban hogy nyírnák ki. Szóval elengedheti a fantáziáját 🙂 Sőt, nem csak lehet kötelező is!
Amúgy nincs pénz dögivel. Egy leértékelésen vettem meg a játékot, hogy majd jó lesz egy ismerősnek vagy valakinek, kb 650Ft-ba került. Aztán most úgy döntöttem, hogy jó buli lenne itt játékot szervezni rá és odaadni valakinek, hogy ne lepje el a virtuális por 😄
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 hetena en mar nem allok be jatszani, megvan a nyertes szerintem es mar nem lenne ido tetszikeket gyujteni.🙁 de nagyon nagy otlet volt, grat a felajalnlona, ilyet meg sehol nem lattam. jofej vagy
neurotic
13 éve, 10 hónapja és 2 hetePróba szerencse. Egy jó ötlettel még simán az élre lehet kerülni 😉
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 hetefelultetnem egy olasz tengerjaro hajora…
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteMikor sorsolsz?🙂
neurotic
13 éve, 10 hónapja és 2 hete„Killing Floor játékból egy steam példány”
bettyone
13 éve, 10 hónapja és 2 hetenem mit,hanem mikor volt a kérdés,bár nem akarok beleszólni…😄
dorcika
13 éve, 10 hónapja és 2 heteNe haragudj jezza, de hogy lehet valaki ekkora degenerált??? „bár az vicces hogy csak úgy kidobsz 15 eurót az ablakon… látszik dögivel van pénz…” Hogy tudod már… 😄 Azért abba belegondolnál, hogy nem biztos, hogy ez ezt jelenti? Lehet kapta, vagy mit tudom én. És ha meg megvette, akkor mi van? Semmi közöd senki anyagi dolgaihoz… Nem a te dolgod, hogy ki mit csinál a pénzével.
gymtonic74
13 éve, 10 hónapja és 2 heteEgy zombit nem lehet megölni, mivel már eleve halott. Jó kis trükkös játék. Gratula Neurotic! Egyébként én kiszúrnám a szemét, hogy ne lásson, és kidobnám egy helikopterböl a Kalahári sivatag közepére, hogy bóklásszon, amíg teljesen ki nem szárad. Rám ne szavazzatok, mivel nincs PC-m.😉 Egyébként ez fikció, mert nincsenek ZLOMBIK. Meg amúgyis a kitalált ZLOMBIK agyat esznek, mert IQ pontokat gyüjtenek a Diabollo 3-ban. így elég ha a ZLOMBIKot bezárjuk Gyözike házába, amíg éhen nem hal. De ez is csak egy fikció. Csak úgy tét nélkül.🙂
bettyone
13 éve, 10 hónapja és 2 hete1.senki nem mondta h a játékból kell írni,hogy mik vannak
2.ha nem tudsz értelmeset mondani,akkor fogd már be légyszi.kösz.
neurotic
13 éve, 10 hónapja és 2 heteNa ezt benéztem 🙂 Egyébként a mikor is benne van a szövegben fent és hogy nem sorsolás lesz, hanem az nyer aki több „kesztyűt” 🙂
neurotic
13 éve, 10 hónapja és 2 hete… kap. Ma nem megy nekem a fórumozás 🙂
gymtonic74
13 éve, 10 hónapja és 2 heteNe szavazz rám! Ki szavaz? Már rég vége a játéknak.😄 Vagy van valami új nyeremény?😮 Mondjuk, egy laptop-nak örülnék. De ha csak szimpátiából, akkor nagyonszépen köszi.