(Rövid ismertető a „Menekülés a tóról” történetről: Dorci a tali közben ellopott egy motort, rendőrök közelednek, Marco megszökteti a társaságot a híres GC busszal, ámokfutás, a rendőrök végül elkapják a csapatot és bíróság elé kerülünk, a gyanakodó bíró pedig börtönre ítél bennünket)
…Azóta pedig még nem derült ki semmi, épp ezért ideje volt már az irományomat folytatni… 😀

A börtönőrök elvezettek minket egy nagy cellához, de mielőtt belöktek volna mindannyiunkat, az előző történetből jól ismert gyanakodó bíró berontott:
– Állj! Várjanak!
– Mi a gond?
– Arra gondoltam, hogy mivel ezek a jómadarak így is úgy is börtönbe kerülnek, kisajátítok tőlük néhány dolgot, valószínűleg odabent már úgyse lesz azokra szükségük, amiket én kinéztem magamnak…
– Parancsoljon, bíró úr!
– Hmmm… Kezdjük a bandavezérrel!
Marco rögtön siralmasan felsikít, érzi, hogy nagy árat kell majd fizetnie:
– Jajj neeee, mért pont ééén…
Eközben szemeit végigjáratja a börtönőrökön, pár másodperc múlva a lélegzete eláll: az egyik börtönőr Raiden volt.
– Raideeeen, hogy tehetted ezt…
– Hát na, kellett a meló, ez meg pont jó. Bocsi, nem tudok értetek semmit se tenni, a kötelesség az kötelesség.
– Ezért még kicsavarom a nyakad és levonok 15 csillió GC pontot!
A bíró eközben átgondolta, mit is vesz magához Marcotól:
– Kell nekem az a narancssárga papucs, meg a narancssárgába tündöklő beach-es gatyó!
– Hogy mi??? A papucs, az még oké, de nem várhatja el tőlem, hogy a nadrágom nélkül, alsógatyában flangáljak itt!
– Miért is nem?
– Gondoljon csak bele, mi lesz, ha elejtem véletlenül a szappant…
– Ne hülyéskedjen már, nem lesz semmi probléma. Nézzük tovább…
A következő a sorban Manyek volt:
– Levágni a haját!
– Neee, csak a hajamat neee! Megteszek bármit, csak azt ne!
És ahogy az általában történni szokott, RED beszól:
– Háháhá, most jajveszékelhetsz, te hülyeee, most megkapod a magadét!
– Hagyjál má te bunkó, te is meg fogod járni!
Manyek után Kitta következett:
– Mivel odabent nem fogod hasznát venni a naptejednek, ezért azt kérem!
– De igen, tudnék napozni még bent is!
– Akkor is kell!
– Jó-jó…
A következő Dorci volt:
– Tőle mit is kérjek… Ahááá, neki a szeme tetszik!
– És mit csináljak vele? – kérdezte Raiden.
– Hát fogjál szikét, és vágd ki!
– Ööö… Rendben.
– Na neee, én nem fogom hagyni, hogy elkobozzanak tőlem bármit is! – vicsorgott Dorci.
– Próbálj megállítani! – röhögött Raiden, és közelebb lépett.
– Ne közelíts! Hozzám ne merj nyúlni!
– Mert mi lesz? – a szike pengéje megvillant.
– RED, dobj neki!
– Heeee???
– Ne kérdezz, csak hajíts el jó erősen!
RED nekihajította Dorcit Raidennek, Raiden a falhoz csapódott, Dorci elhajította a szikét, ami beleállt Raiden lábába.
– Mondtam, hogy ne provokálj.
– Én csak teljesítettem volna, amit a bíró kért!
– Hát de hülyeee, kivágni a szememet?
Marco eközben csillogó szemekkel felkiáltott tapsolva:
– Húúúú, mégegyszeeeer!
A bíró azonban meggondolta magát:
– Ááá, ennyi erőszak elég volt mára. Azt hiszem, meg kell elégednem a gitárjával!
– De hát zene nélkül, cellában?
– Nem kell nektek zene, amilyen hülyének tűntök, ellesztek anélkül is.
Közben a bíró továbblépett, Dorci mögött RED következett:
– Nagyon szégyenlem magam, de mivel sajnos nemsokára felmegy a cigi ára, te meg úgy is a börtönben fogsz gubbasztani és nem lesz erre gondod, elkobzom az összes cigid! A tárgyalóteremben így is túl sokat szívtál, mintha kissé feszült lennél!
– Álljunk csak meg öreg, ezt a teremben is tisztáztam, hogy pofátlan, hát még itt se tud másképpen viselkedni?
– Neeem, ez még mindig csak egy igazi bunkóóóó! – visított a háttérből Manyek.
– Na, ide a cigivel!
– Óóó, hogy rohadna meg… – közben a bíró kezébe beleszórt 5 doboz cigit.
– Először jófej akartam lenni, de mivel beszóltál, add ide a maradékot!
– Milyen maradékot? Nincs több.
– Ne sumákolj, a hátsó zsebeidben van még 3 doboz!
– Ónemmár… – odaadja a maradékot is.
Manyek közben gúnyosan röhögött:
– Háháháááá, mondtam én, te bunkóóó, hogy még megjárod!
– Fogd már be, te hülye, mert elkalapállak, hogy még hülyébb leszel!
– Ne legyél má bunkóóó!
A sor lezárult, a bíró felszólította Raident:
– Na jó, belőlük ennyi elég volt. Vezesse be és zárja be őket a cellájukba. Gondoskodjon róla, hogy ne jussanak ki.
– Jó, és mennyi ideig vannak börtönre ítélve?
– Még nem gondolkoztam rajta, de ecc-pecc-kimehecc: életfogytiglan!
Az őr bevezeti a csoportot a cellába.
Marco sötét tekintettel megjegyzi:
– Azért remélem tudja, hogy az én csapatom nem hülye, kijutunk innen, és akkor vér fog folyni, és akasztás lesz! Én meg személyesen fogok bosszút állni a papucsomért és a nadrágomért!
– Meg a hajamért… – nyüszített Manyek.
– Igen, azért is – helyeselt Marco.
– És a cigimért… – búsult RED.
– Persze, azt is megbosszulom. Szóval mindent megbosszulok, na, még mielőtt valaki folytatná a sort.
– Biztos, hogy nem hülye a csapatod? Belegondoltál ebbe normálisan, marco? – kérdezte a bíró.
– Hááttt… Van bajuk rendesen… De akkor is csapat.
– Bezárni a cellát.
Kulcscsörgés, csattanás, és a GC csoport már rácsok mögött is volt.

Vajon a szereplők rácsok mögött ragadnak, vagy beteljesül Marco jóslata, és kijutnak? Folytatás hamarosan.