Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Ezt is szétszedtem, de ezt most kivételesen okkal. Az volt a gyanúm hogy az egyik fogaskerék kijött belőle, és ezért nem megy a másodperc mutató, de mint kiderült 1 év alatt magától megjavult.
Ezzel a hosszú bizbasszal lehet az időt beálíltani.
Ezek meg a fogaskerekek, amik a helyükön vannak.
ÉS ez az „agy” amit nem tudtam jobban kiszedni „maradandó károsodás” nélkül.
Egyébként sikerült nagyonkúlosan megcsinálnom, hogy két monitort használjak 1xre, egyiken msn, a másik monitoron pedig gco. Az egyetlen probláma az hogy mind2 crt monitor :S
A harmadik témám a kemotox légytísztító, be szeretném mutatni a hatást:
Az alábbi fotóval azzal szeretnék dicsekedni hogy voltam kárpátia koncerten:
Az utolsó dolog pedig egy döglött sün Sün! belekkel, amit csak erős idegzetűeknek ajánlok:
Na ágyisten!
marduk
16 éve, 2 hónapja és 3 heteÚRISTEN! 😄 szegény sün 🙁
maniac
16 éve, 2 hónapja és 3 heteEmber, ötpontos blog. (A Sün, illetve a Kárpátia miatt pedig, plusz egy.🙂 )
tibit
16 éve, 2 hónapja és 3 hetewtf? Azt, hogy elintézték!😎
Ilyen Garfieldos órám nekem is volt, a fején van egy gomb amivel a riasztást lehet leállítani, jól meg is lett püfölve mikor reggel csöngött, hogy mehetek suliba! 🙂
valko2
16 éve, 2 hónapja és 3 hetenem én ütötem el! 😄
valko2
16 éve, 2 hónapja és 3 heteakkor sztem pont ilyen órád volt
szita2
16 éve, 2 hónapja és 3 heteÚ ba***a meg én mg vacsizni is akartam, na mindegy akkor majd holnap bepótolom a reggelinél. De amúgy jó a blog csak hát szegény süni.
dorcika
16 éve, 2 hónapja és 3 heteSÜN! 😄
Jó lett a blog. Kárpátia koncerten én is voltam már, gondolom király volt. 🙂
hellokitti
16 éve, 2 hónapja és 3 heteJaj, ne már,valkó !!!Az a szerencsétlen sün,meg a döglött legyek….nálam ez nem jött be,sajnálom
Amúgy nekem Garfieldes perselyem van bi-biííí🙂
valko2
16 éve, 2 hónapja és 3 heteén mondtam hogy a sün csak erős idegzetűeknek ajánlott!
shade
16 éve, 2 hónapja és 3 heteNa a két monítornál kétszer annyi sugárzást kap az agyad és még ennél is betegebb képeket csinálsz majd. Grat. xD Am nemlett rosz. xD
marduk
16 éve, 2 hónapja és 3 heteSzerintem a gépháznak nem tesz jót ha két monitor szipolyozza belőle az energiát 🙂
shade
16 éve, 2 hónapja és 3 heteIgaz. A gépet jobban sajnálom. 😄
marco
16 éve, 2 hónapja és 3 heteA dual monitoros Game Channel olvasás valóban kúúúl, én is több monitoron (és gépen) dolgozom egyszerre. Ment is az ötös.
A Chemotox eredmény nagyon állat!😄 Meddig hagyod meg az áldozatokat a párkányon valko2?🙂
Sünhöz csak annyihozzáfűznivalóm van, hog csinálhattál volna közelibbet is róla!: WHÁÁÁÁÁHHHHÁÁÁHÁHÁÁÁÁÁÁÁ!!!😄
valko2
16 éve, 2 hónapja és 3 hetehmmm…erre most mit mondjak? innyér sugárzás! xD
valko2
16 éve, 2 hónapja és 3 heteez már vagy 2 hetes kép, már sokkal több volt a vége fel, aztán anya egy mozdulattal belesöpörte a wc-be. A sünről meg 😄 nem tudtam, mert már elvoltam késve a suliból.
shade
16 éve, 2 hónapja és 3 heteKísérletet akarsz? Tett be a legyeket a mikróba (élve xD) és nézd meg mitörténik.
hellokitti
16 éve, 2 hónapja és 3 heteRendben.Majd legközelebb hallgatok rád🙂
hellokitti
16 éve, 2 hónapja és 3 heteCsak azt ne mondd Shade,hogy te már próbáltad😄
shade
16 éve, 2 hónapja és 3 heteNem próbáltam. 😄 Én nemcsinálok ilyet. Ezért majd valaki megcsinálja helyettem. Egy őrült. Mint valko2. 😄
hellokitti
16 éve, 2 hónapja és 3 heteJa,én is kinézem belőle😄(bocs valko),úgyhogy ne adj neki ilyen tippeket🙂
marco
16 éve, 2 hónapja és 3 heteAz a helyzet, hogy a legtöbbször én élve elkapom a legyet és engedem neki hogy halálnemet válasszon. Sorolom a lehetőségeket és amikor zizeg a szátnyával az jelenti azt, hogy választott. Ez lehet savas ártalmatlanítás, Chemotox fújás, vízbefojtás. Az elevenen égetést nem mondom, mert a csajok borzasztó szadistának találnák, pedig nem vagyok az.🙂
marduk
16 éve, 2 hónapja és 3 heteEngem nem szoktak zavarni a legyek amikor nem a konyhában vannak.Szeretem ahogy a kezemen összevissza járkál 😄
valko2
16 éve, 2 hónapja és 3 hetenemteszembe. túlélik 😛
„…Egyszer egy légy bekerült a mikróba az étel melegítése közben, mikor kész lett, a légy simán kirepült belőle. Jó szárazság volt azon a nyáron…”
forrás:www.hoxa.hu 😄
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 heteszia gárfild nagyon jó a mese minden nap nézem😄😄😄😄😄😄😛
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 1 heteHu az a süni de ronda😮
rdave
12 éve, 10 hónapja és 1 heteNem ronda, csak most épp rossz passzban van. 😄