Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Szóval, ez is megtörtént. Kiderültek a felsőoktatási ponthatárok, amik, hogy mit ne mondjak, nem enyhén pofán csapták a diáktársadalmat. A pontok növekedtek, volt ahol enyhén (néhány pont), volt ahol drasztikusan (száz körül).
Kedvenc cikkírótok – izé… khm…khm…:D – bebocsájtást nyert a Szolnoki Főiskola Turizmus és Vendéglátás szakára, ergo ha majd a 6*-os szállodaláncomról olvastok, tudjátok, én bejelentettem.
Egyébként összesen 379 pontom volt a turizmus szakokra, Debrecenről egy ponttal csúsztam le (380), Szolnokra is épp hogy bejutottam (377).
Volt egy tartaléktervem is, méghozzá hogy kertészmérnökként elmegyek kerteket…őőő… mérni…
Ide 340 pontot vittem, tavaly 261 pont volt a felvételi határ, idén 339, tehát majd 80 pontos emelkedést láthattunk.
Összegzésül: szeptembertől főiskolai hallgató leszek, s ahhoz képest, hogy 3 hónapja azt hittem, sehova sem jutok be, hatalmas eredmény, hogy felvettek.
Ez az egy ponttal lemaradás meg… hááát…
maniac
17 éve, 3 napja és 9 órájaGratulálok Lac!🙂 Azt mondják a főiskolán vannak ez ember legszebb évei, amikor én nappalis voltam, nekem a legszarabbak voltak, de kívánom, hogy neked ne így legyen!🙂 Kéz és lábtörést pajtás!😉
lac
17 éve, 3 napja és 9 órájaKösz szépen😄
tibit
17 éve, 3 napja és 6 órájaSzépen ki van ütve a kutya!😄 Rád is ez vár.😛 Marihónalja orba-szájba, várod már mi?😎
shade
17 éve, 2 napja és 21 órájaHát ez kemény 😄.
lac
17 éve, 2 napja és 20 órájaAz nem kifejezés😄 Most még legalábbis ezt mondom…XD
marduk
17 éve, 2 napja és 20 órájaCongratulations ahogy az angolok mondják 😄
szita2
17 éve, 2 napja és 20 órájaGratula sok szerencsét hozzá. Reméljük azért kapunk egy ingyen hétvégét majd az egyik szállodádban.
lac
17 éve, 2 napja és 20 órájaA dubai megfelelő vagy a Bahamákat választjátok?😄
tibit
17 éve, 2 napja és 19 órájaNekem Amszterdam lenne jó, a piros lámpás és a mariskás negyed közepén! 😉
lac
17 éve, 2 napja és 18 órájaMaga a szállodám lesz a piros lámpás negyed. És varázssütiket is tervezünk sütni😄
szita2
17 éve, 2 napja és 12 órájaÉn inkább a bahamák de Tibit ötlete se rosz
tibit
17 éve, 2 napja és 11 órájaTudod mi kell a népnek!😄 szita, nem bánnád meg Amszterdamot, bízz bennem…😉😎
dru
17 éve, 2 napja és 9 órájaGrat innen is, remélem jól fogod magad érezni az ott töltött pár év alatt.🙂 Szolnok ráadásul nincs messze Jászberénytől, ahol én lakom hétvégente, szal alkalomadtán leugorhatsz begurítani némi aranyló nedűt.😉
lac
17 éve, 2 napja és 9 órájaFeltétlen ott leszek Dru koma😄
raiden
17 éve, 1 napja és 22 órájaGratula..😎
dorcika
17 éve, 1 napja és 21 órájaÉrezd jól magad!😉
dorcika
17 éve, 1 napja és 21 órájaÉrezd jól magad!😉