Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint az ismert, vélhetően törölték a Crash Bandicoot 5-öt, amely már fejlesztés alatt állt a Toys For Bobnál, de most kiderülhetett az oka is: állítólag az Activision visszavonta az egyjátékos címek finanszírozását az élő szolgáltatást használó multiplayer címek javára. Liam Robertson videójáték történész úgy tudja, az ötödik játékot, - amely a gyártás nagyon korai szakaszában volt, - az Activision a Crash Bandicoot 4: It's About Time visszafogott eladásai miatt törölte. Állítólag ugyanebben az időben az Activision más egyjátékos címek folytatását is elutasította, mint például a Tony Hawk's Pro Skater.
A Crash Bandicoot 4 megjelenése után a Toys For Bob egy kis fejlesztői csapatot bízott meg a sorozat jövőjének megtervezésével, amit belsőleg Crash Bandicoot 5 címen emlegettek. Ez egy egyjátékos 3D platformer lett volna és egy gonosztevő gyerekeknek szóló iskola lett volna a helyszín és a korábbi játékokból visszatérő antihősök is szerepeltek volna.
Az egyik koncepció szerint Crash még Spyroval is összeállt volna, követve egy interdimenzionális fenyegetést, amely mindkét világot fenyegeti. Sőt, a beszámolók szerint „Crash és Spyro lett volna a két játszható karakter”.
vape
1 éve, 4 hónapja és 3 heteDe marha jó. 🙁
fighterlaci
1 éve, 4 hónapja és 3 heteAzt a szégyent. 🙁
mobydick
1 éve, 4 hónapja és 3 heteMajd egyszer felélesztik.