Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már nem kell sokáig várnunk arra, hogy kipróbálhassuk a Diablo IV béta változatát, és hogy biztosan ne felejtsük el a közelgő jeles eseményt, a Blizzard úgy határozott, hogy egy igazán látványos kedvcsinálóval szeretne emlékeztetni minket erre. Aki ugyanis elfelejtette volna, a Diablo IV előrendelőknek szánt bétája március 17-én indul és március 20-ig tart, majd jön egy újabb tesztidőszak, aminek részeként március 24. és március 27. között indul a mandula, de ez már mindenki számára elérhető lesz.
A kapcsolódó trailer a Blizzard részéről megszokott elképesztően látványos kedvcsináló lett, aminek az érdekessége, hogy egy valódi francia templom festményeinek „diablósított” változatait mutatják meg benne az alkotók. Ha a béta nem érdekelne, a Diablo IV június 6-án érkezik PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re is.
patrik94
2 éve, 10 hónapja és 2 heteÓ tényleg nemsokára béta!!!
vape
2 éve, 10 hónapja és 2 heteNagyon hangulatos!
muki
2 éve, 10 hónapja és 2 heteArra leszek kíváncsi mennyire lesz pénzlehúzós ez is! 😄
petrovicsz
2 éve, 10 hónapja és 2 heteNem tudnak még egyszer meggyőzni, hogy rendeljek elő… Diablót soha többet, majd fél évvel a megjenés után tlaán megéri megvenni.
fighterlaci
2 éve, 10 hónapja és 2 heteA hangulatra nem lesz panast, a játékélménytől tartok kissé, meg a millió bugtól.