Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Fox Business üzleti hírcsatornának nyilatkozó, az ügyhöz közel álló források azt mondták, hogy még ha a Microsoft felvásárlása meg is bukik, az Activision Blizzard vezérigazgatója, Bobby Kotick "feltétlenül" megtartja pozícióját a vállalat élén. A téma azért is került elő, mert tavaly még arról szóltak a hírek, hogy az Activision Blizzard vezérigazgatójának várhatóan le kell mondania, mivel állítólag évek óta tudott szexuális visszaélésekről, de nem foglalkozott velük. Most a források a Fox Businessnek azt mondták, még ha meg is hiúsul a felvásárlás, ő mindenképpen a játékóriásnál marad, hogy vezesse a céget.
Továbbá ugyanezen források szerint az Activisionnél még mindig erősen hisznek abban, hogy a brit verseny- és piacfelügyelet, amely a legfontosabb szabályozó szervnek számít ebben az ügyben, megvizsgálja a számokat újra, és megállapítja, hogy a felvásárlás nem lesz negatív hatással a játékosokra és a piacra. A Microsoft arra számított, hogy június 30-ig lezárja az Activision Blizzard 69 milliárd dolláros (25 billió forint) felvásárlását, de jelenleg nem nyilatkozik az ütemtervről.
petrovicsz
2 éve, 11 hónapja és 1 heteMeglepő mert hogy nem volt vele elégedett az Activision úgy emlékszem.
fighterlaci
2 éve, 11 hónapja és 1 heteHát ez jól megúszta a botrányokat! 😮
patrik94
2 éve, 11 hónapja és 1 heteBebetonozta magát a pali rendesen!
muki
2 éve, 11 hónapja és 1 heteDöbbenet baszki. 😮