Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tizennégy évvel az Xbox 360-on és PC-n való első megjelenés után az eredeti Risen gatyába rázott verzióját kiadják PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre, így a játék rajongói visszatérhetnek a vulkanikus Faranga szigetre. A Risen nagyon pozitív fogadtatásban részesült, amikor 2008-ban először PC-n kiadták, majd jött az Xbox 360-as változat, ami hibáktól és teljesítményproblémáktól szenvedett, de a siker így sem maradt el. Ezeket még két másik játék követte, amelyek nem tudtak kilépni elődjük árnyékából, de a jó hír, hogy az első Risen PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre tart, a megjelenés pedig már nincs is messze, hiszen a hírek szerint 2023. január 24-én érkezik a kaland.
A klasszikus RPG számos fejlesztéssel érkezik majd, az átdolgozott felhasználói felülettől a teljes játékvezérlőkig a Risen az ígéretek szerint egy teljesen zökkenőmentes nyitott világot kínál és több mint 60 órás játékmenetet garantál. Számtalan mellékküldetést és felfedezést ígérnek a fejlesztők, a karakterünk tanulni fog és fejleszteni a képességeit, valamint több mint húsz különböző varázslat közül lehet választani.
kisember001
3 éve, 1 hónapja és 3 heteKlasszikus PC játékok konzolos portjait mindig szívesen fogadom. Főleg ha RPG ami a kedvenc műfajom.
mordorer
3 éve, 1 hónapja és 3 heteMenj már de kemény! 😮 Ez óriási ötlet!
zender
3 éve, 1 hónapja és 3 heteNa csak jutott egy kurva jó hír mára is! 🙂
fighterlaci
3 éve, 1 hónapja és 3 heteNagyon kemény! 😮 Legjobb Risen!!
patrik94
3 éve, 1 hónapja és 3 heteHát megszépíteni nem nagyon sikerült ahogy látom. 🙂
muki
3 éve, 1 hónapja és 3 heteA legnagyobb húzás! Gondolom simán fog futni nextgenen is azért nem is készült külön verzió.
shade
3 éve, 1 hónapja és 3 heteA teaser végén szerepelt a PC is, tehát akkor pc-re is jön az új kiadás? Csak mert az meg sincs említve.
marco
3 éve, 1 hónapja és 3 heteTényleg az van a videó végén, most hogy mondod, de a hivatalos sajtó nem említi és az official oldalon sincs rá utalás: https😕/www.thqnordic.com/games/risen
Úgyhogy ez most egy igen jó kérdés, utána járunk.
shade
3 éve, 1 hónapja és 3 heteLehet csak véletlenül írták oda. De én azt gondolom, hogy mivel nem csak egy tipikus grafikai újításról van szó, hanem játékmenet beli újításokról is, furcsa lenne ha pont a pc maradna ki.