Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Noha arra már most mérget vehetünk, hogy az Amazon által gyártott Fallout televíziós sorozat indulása már csak a jövő évben várható, azonban a készítők lassan így is megkezdik az alkotás prezentációját. Ennek fényében például bemutatkozott a széria első hivatalos képkockája, ami kifejezetten semmitlenre sikeredett, noha azért egészen jól prezentálja a sajátos Fallout-hangulatot, sőt a karakterekre adott jelmezek is ott vannak a színen.
A képen a Vault 33 lakói bukkannak fel, amint megnyílik előttük az óvóhely kapuja, de a konkrét szituációra és egyebekre még nem igazán lehetne tippelni egyetlen kép alapján, így csak egyszerűen élvezzük az általa sugárzott hangulatot, hiszen mozgás közben és a gyakorlatban legkorábban 2023 közepén számíthatunk a sorozat indulására.
vape
3 éve, 2 hónapja és 3 heteNem sokat mutat de örülök hogy készül. 🙂
mordorer
3 éve, 2 hónapja és 3 heteAlakul ez szépen lassan. 🙂
muki
3 éve, 2 hónapja és 3 heteVárjuk! 🙂
mobydick
3 éve, 2 hónapja és 3 heteKirály, bár sok nem látszik belőle. 🙂
petrovicsz
3 éve, 2 hónapja és 3 heteA játék nem a kedvencem de tény hogy rohadt jó környezetben játszódik úgyhogy a sorozatot várom!