Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A League of Legends és a Valorant fejlesztőcsapata, a Riot Games frissen bejelentette, hogy 100 millió dollárt fizet egy nemi diszkriminációval kapcsolatos per rendezésére, ezzel befejezve az ügyet. Az eredeti megegyezés 10 millió dollárról szólt, de új ügyvédeket fogadtak fel, akik sokkal nagyobb kifizetést szorgalmaztak, ami most megvalósul. Az egyezségből származó pénz több mint 2000 egykori és jelenlegi női alkalmazottnak fog jutni a Riotnél.
Genie Harrison nőjogi ügyvédnő, aki a dolgozók nevében érvelt, a The New York Times-nak elmondta, hogy a megegyezés feltételei méltányosak.
A NYT szerint több mint 1000 teljes munkaidős alkalmazott és 1300 vállalkozó, akik már 2014 novemberében is a Riotnál dolgoztak, 80 millió dolláron osztozik, 20 millió dollárt pedig a jogi és egyéb költségek fedezésére különítettek el.
A Riot Games emellett egy sokszínűségi és befogadási programba is pénzt fektet, egy harmadik fél által végzett auditot végeznek, amely elemzést készít a nemek közötti egyenlőségről az alkalmazottak fizetése és a munkakörök betöltése terén.
muki
4 éve, 2 hete és 1 napjaNa nemár hogy ott is! 😮 😄
vape
4 éve, 2 hete és 1 napjaIstenem… Érdekelnének a részletek, de nyilván sosem fognak kiderülni. Viszont sokszor már felmerül bennem, hogy én is pereskedhetnék hogy nem mehetek be a női klotyóba mert férfi vagyok…
petrovicsz
4 éve, 2 hete és 1 napjaNem is hallottam erről a sztoriról. 😮
direktor
4 éve, 2 hete és 1 napjaRengeteg cég keveredett ilyesmibe mostanság! 😮
patrik94
4 éve, 2 hete és 21 órájaKiről nem fog kiderülni semmi ilyesmi? 😮
leventecos
4 éve, 2 hete és 18 órájaNevetségesek ezek a perek már. Mindenki perel mindenért. Már udvarolni sem szabad.
mobydick
4 éve, 1 hete és 5 napjaLassan tényleg már csak neten tudsz majd udvarolni, mert élőben már zaklatásnak minősül. Nevetséges.