Elmondásuk szerint valamikor 2011 előtt a Driver széria új epizódja gyanánt két játék is készült. Az egyiket a Reflections fejlesztette, amiből a a Driver: San Francisco lett, a másikat pedig az Assassin’s Creedes stúdió, az Ubisoft Montreal fejlesztette – ebből lett végül a Watch Dogs.
A Driver eredeti készítője nem vett részt az Ubisoft Montreal fejlesztésében, azonban elmondta a játék korai változatával játszott, és visszajelzést adott a játék vezetéséről és vezérléséről. Ebben a korai állapotban a játékosok feltörhették a közlekedési lámpákat és más apróságokat is meghackelhettek.
A Driver folytatását a kezdetektől fogva a modern világra tervezték, és lehetett benne akár az autón kívül is akciózni, volt benne parkourozás, illetve gyalogos harc is. Továbbá nagy nyitott világba helyezték volna a sztorit, végül pedig úgy döntöttek, hogy új IP-t csinálnak belőle, új megoldásokkal.
patrik94
4 éve, 7 hónapja és 3 heteAz igen! 😮 Durván kinőtte magát! 🙂
vape
4 éve, 7 hónapja és 3 heteDe kemény. 😮
mobydick
4 éve, 7 hónapja és 3 heteSosem lehet tudni miből lesz a cserebogár. Ebből is látszik.
golem
4 éve, 7 hónapja és 3 heteNem semmi sztori.
muki
4 éve, 7 hónapja és 3 heteMiből lesz a cserebogár. 🙂