Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tovább csúsztatta retro konzoljának megjelenését az Atari, akik bejelentették, hogy bár a támogatóknak már decemberre ígérték, végül azonban ők sem kapják meg ebben a hónapban az Atari VCS névre keresztelt masinát. A cég által kiadott közleményből kiderült, hogy leginkább minőségi megfontolásból döntöttek a csúsztatás mellett, így kiemelték, hogy az IndieGoGo támogatók igencsak fontosak a számukra, azonban meg kell érteniük, hogy az Atari szeretne minőségi terméket leszállítani a pénzükért cserébe, ehhez viszont szükségük van még egy kis időre.
Hogy mégis mekkora lesz a késés, az egyelőre nem tisztázott még, de az Atari szerint inkább hetekről, mint hónapokról van szó jelenleg, ami nem meglepő, hiszen korábban márciusra ígérték az Atari VCS globális, mindenkinek elérhető változatát, tehát addig azért illene kihozni a támogatóknak a konzolt.
muki
6 éve, 1 hónapja és 2 heteEnnek bizony nem fognak örülni az emberek.
patrik94
6 éve, 1 hónapja és 2 heteHűha. 😮 Botrányszagú a dolog.
vape
6 éve, 1 hónapja és 2 heteKellemetlen. Nem értem, egy emulátoron mi ilyen bonyolult egyébként.
golem
6 éve, 1 hónapja és 2 heteKellemetlen dolog.
warriorautobot
6 éve, 1 hónapja és 2 heteHát így jártak majd játszanak a többi konzoljukon.
totyak
6 éve, 1 hónapja és 1 heteEgyáltalán mit fog tudni ez a masina? Gondolom nem lesznek rá új játékok.