Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mindannyiunk szíve repesett, amikor tegnap megláttuk a várva várt Diablo IV-et, valamint kellő hype-ot tudtak csinálni az Overwatch 2-höz is, így joggal merült fel a kérdés mindenkiben, hogy mikorra várhatjuk eme címek debütálását. Nos, egyik sem fogja egyhamar tiszteletét tenni. A Diablo IV kapcsán Luis Barriga jelentettek ki, hogy még Blizzard mércével mérve sem fog megjelenni hamarosan a cím, köszönhetően annak, hogy mennyire nagy vállalás is maga a szóban forgó ARPG, az Overwatch 2 kapcsán pedig Jeff Kaplan lombozott le mindenkit, miszerint fogalma sincs, mikor kerül a boltok polcaira.
Öröm az ürömben azonban, hogy mivel kipróbálható volt mindkét cím a BlizzCon 2019-en, így vaskos gameplay anyagokkal is megörvendeztettek minket a srácok, úgyhogy az alábbiakban szemügyre vehettek mindkettőből közel két órányi játékmenetet.
patrik94
6 éve, 3 hónapja és 1 heteAkkor ezek még minimum egy év. 🙁
mordorer
6 éve, 3 hónapja és 1 heteDiablo 4 miatt szomorú vagyok, azért meg különösen hogy gondolom, az Immortalt is hozzácsapják. 🙁
marduk
6 éve, 3 hónapja és 1 heteMikor az Overwatch első előzetese megjelent, azután kb. 2 évre rá, hogy kijött a játék.
muki
6 éve, 3 hónapja és 6 napjaNem sietik el a dolgokat. Van ilyen.
warriorautobot
6 éve, 3 hónapja és 5 napjaEzt valahogy sejtettem, hogy még pár évig nem játszunk vele. 🙁